Az Ajka elleni felkészülési meccsen aratott győzelmet követően szombaton már tétmérkőzést játszik Andorka Péter együttese.
Július közepe óta készül a 2024/2025-ös szezonra női csapatunk. Andorka Péter együttesének kerete jelentős átalakuláson ment keresztül a nyár folyamán, az NB I-ből való kiesés után számos alapember távozott, a csapatot a tavalyi élvonalbeli keretből továbbra is piros-kékben futballozók mellett főként tehetséges fiatalok alkotják. Leány U19-es és U16-os csapatunk is megnyerte csoportját a 2023/2024-es idényben, így van merítési lehetőség a fiatalok terén az elmúlt szezon sikeres utánpótlás-csapataiból.
A lányok felkészülési mérkőzésen már pályára léptek, az Ajka otthonában Zuggó Boglárka góljával 1-0-ra nyertünk. Vezetőedzőnk a Kovács B. - Mihályi, Zuggó, Lelkes, Tóth A. - Fábián V., Szombati, Kozma, Szabó B., Simon F. - Németh N. kezdő tizenegyet küldte a pályára a Veszprém vármegyei csapat ellen.
Bár a Női NB II Nyugati csoportjának küzdelmei csak augusztus 31-én kezdődnek, szombaton a Simple Női Kupában már tétmérkőzésen lépünk pályára. Együttesünk 17 órától a Paksi SE otthonában játszik - ellenfelünk szintén a másodosztályban szerepel, így bajnokin is megmérkőzünk majd velük az ősz és a tavasz folyamán. A találkozó játékvezetője Kovács Fanni lesz.
Szerző: Óházy Bálint
Fotó: fehervarfc.hu