STATISZTIKA

Megint a klubrekord közelében voltunk

Két 8-0-ás mérkőzés jelenti mostanáig a Vidi legnagyobb arányú győzelmeit a bajnokságban. Ezeket és két 7-0-ás sikert elevenítünk most fel. Bőven akadnak párhuzamok a korábbi és a pénteki események között.

A Siófok péntek esti kiütése alkalmat ad arra, hogy kicsit visszanézzünk a Vidi történelmére, mikor, milyen csapat ellen értünk el hasonló, bravúros eredményt az NB I-ben. Ha nem is pont 6-0-ás győzelmek, de szerencsére akadnak említésre méltó események, amikben több párhuzam is felfedezhető mostani sikerünkkel.

A legközelebbi mindössze másfél évvel ezelőtt történt, amikor szintén a Balaton-parti gárda volt az ellenfelünk. 2011. november 19-én 7-0-ra győztünk a Sóstói Stadionban a Siófok ellen, a vendégek kispadján ugyanúgy Horváth Károly ült (igaz akkor még különböző papírok hiányában nem vezetőedzői, csak edzői pozícióban). Félidőben 2-0-ra vezettünk Oliveira és Alves góljaival, majd a második játékrészben - a péntekihez hasonlóan - a 60. percben indult be a Vidi-henger: Sándor egy, illetve Nikolics és Alves 2-2 gólja az utolsó félórában esett, ezzel alakult ki a végeredmény.

Öt és fél éve, 2007 augusztusában a Tatabányát küldtük haza ugyancsak egy hetessel. 1-0 volt a félidő Dajic góljával, majd - talán már mondani sem kell - újra a 60. perc hozta meg az áttörést, és a meccs utolsó 30 percében - ugyanúgy mint pénteken - hat gól szereztünk. Dajic, Vayer, Farkas B., Simek, Dvéri és Sitku találtak be még azon a nyári estén.

Ha még messzebre tekintünk vissza, akkor egy még nagyobb arányú győzelemről írnak a krónikák. 1997 októberében a Tiszakécske 8-0-ás vereséggel távozott Székesfehérvárról, Vancsa három, Korsós kettő, Dvéri, Waltner és Róth egyszer-egyszer voltak eredményesek. Ez az arány azóta is klubrekordnak számít az 1972 májusi Videoton - Egri Dózsa bajnokival együtt, amikor szintén 8-0-ra győztünk. Több mint 40 éve Karsai (3), Wollek (2), Hartyáni, Szalmásy és Nagy II lőtték góljainkat.  

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek