Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy teljesítettek múlt héten a Vidi kölcsönadott vagy kooperációban szereplő játékosai.
A 2024/2025-ös tavaszi szezonban öt játékosunk szerepel kölcsönben vagy kooperációs megállapodás keretében NB II-es és NB III-as csapatoknál.
Az NB II-ben szereplő FC Ajka csapatával kooperációs szerződést kötöttünk a télen. Ennek értelmében Babos Bence, Kovács Patrik, Kovács Bence és Tóth Tamás Vid a tavaszi idényben kettős versenyengedéllyel szerepelnek.
A válogatott szünet miatt az előző hétvégén sem az NB I-ben, sem pedig az NB II-ben nem rendeztek bajnoki fordulót, azonban a mieink épp az FC Ajka ellen játszottak péntek délelőtt felkészülési mérkőzést a Sóstói Stadionban. Babos Bence, Kovács Patrik és Kovács Bence sérülés miatt nem léptek pályára, Tóth Tamás Vid pedig a szünetben, csereként állt be, vagyis 45 percet játszott a Vidi ellen. A találkozót a mieink 2-1-re megnyerték Kovács Mátyás és Milicevic találataival.
Az NB III-as Dorogban ezúttal is végig a pályán volt Kecskés Máté a Komárom elleni bajnokin. A mérkőzésen 3-0-s komáromi siker született.
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: fehervarfc.hu