RAJT AZ UTÁNPÓTLÁSBAN

Leány U10: "A Bozsik-tornák helyett új, régiós bajnokságban fogunk szerepelni"

Az U10-es leány csapatunk vezetőedzőjét, Fekete Csabát kérdeztük az új bajnoki rendszerről és a célkitűzésekről.

A 2024/2025-ös idényben két kisebb korosztályú leány csapatnál is edzősködni fogsz. Milyen feladataid lesznek és milyen változások várhatóak az U10-es korosztálynál kapcsolatban?

Így igaz, az új szezonban két leány csapat mellett fogok dolgozni, az U7-es korosztályban Szabó Bernadett a vezetőedző és őt segítem pályaedzőként, az U10-es korosztályban pedig fordítva van a felállás, ott Berni segíti az én vezetőedzői munkámat. A korábbi évekkel ellentétben az U10-es korosztályú leány csapatunkkal már nem Bozsik-tornákon fogunk részt venni, hanem saját régiós bajnokságunk lesz, ahol az ETO, a Sárvár, a Koppánymonostor, a Győrladamér, az Illés Akadémia, a Pápa és a ZTE lesznek az ellenfeleink. A Bozsik-tornákon vegyes csapatok ellen játszottunk korábban, vagyis volt, hogy fiúk ellen és volt, hogy lányok ellen játszottunk, ebben az U10-es régiós bajnokságban viszont csak leány csapatok fognak szerepelni. A szabályok, pálya- és kapuméretek megegyeznek a Bozsik-tornák szabályaival és ugyanúgy 4+1-ben játsszuk a mérkőzéseinket.

Hogy sikerült a felkészülésetek?

A szezonra a felkészülést augusztusban kezdtük el, szerencsére bő a keretünk, több mint 20 leány szerepel az U10-es korosztályunkban. Augusztus 31-én Ercsiben egy nagyon színvonalas tornán vettünk részt a lányokkal, ahol koedukált csapatok ellen szerepeltünk és a 2. helyet sikerült megszereznünk. Heti két alkalommal edzünk, szerencsére a játékosok nagyon szorgalmasak és szinte mindannyian több éve itt vannak már a Vidiben.

Milyen célkitűzéseket fogalmazol meg a szezon kezdete előtt?

Nyilván ebben a korosztályban még nem az eredményen van a fő hangsúly. A célkitűzéseink hosszútávúak, ugyanis akkor dolgozunk eredményesen, ha minél több leányzó eljut majd a Vidi felnőtt női csapatába. A jelenlegi NB II-es csapatunk keretében legalább féltucat olyan játékos szerepel, akiknek korábban az alsóbb korosztályokban én voltam a vezetőedzője és nagyon bízom abban, hogy a mostani U10-es leány csapatból is minél többen bemutatkozhatnak majd 6-7 év múlva a Vidi felnőtt női csapatában.

Fekete Csaba 2023-ban a Sóstói Sztorikban mesélt hosszabban magáról és a vidis edzői pályafutásáról:

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek