UTÁNPÓTLÁS-VÁLOGATOTT

Lakatos Kristóffal a kezdőjében játszott döntetlent az U17-es válogatott

A mieink 2-0-ra is vezettek a hollandok ellen, a hajrában azonban egyenlíteni tudott ellenfelünk. Harmadik helyen zárta elitkörös csoportját U17-es válogatottunk.

A Németh Antal szövetségi edző vezette magyar együttes az első fordulóban 2-0-ra alulmaradt a portugálokkal szemben, majd 1-1-es döntetlent játszott a szerbekkel, az utolsó fordulóban pedig a holland csapat volt az ellenfele. Csapatunk fiatal hátvédje, Lakatos Kristóf - ahogy az előző két találkozón - ezúttal is a kezdőben kapott helyet és a lefújásig a pályán volt.

A várakozásoknak megfelelően a mérkőzés döntő részében a holland válogatott irányította a mérkőzést, voltak periódusok, amikor nyomasztó fölényben játszott az ellenfél, és hosszabb időre a kapunk elé szorultunk, de nemcsak jól védekeztünk, és tartottuk a döntetlent, hanem a 26. percben egy kontra végén Galambos János fejesével megszereztük a vezetést is - tudósít az MLSZ hivatalos honlapja.

A második félidő elején sikerült áttörni a magasan letámadó hollandok sorain és Gólik Benjámin góljával megdupláztuk az előnyt. A holland válogatott a folytatásban még nagyobb erőket mozgósított a gólszerzés érdekében, és a 61. percben Beerens találatával egyenlített. Nem sokkal később hatalmas magyar helyzet maradt ki, ami kulcspillanat volt, mert ezt követően ismét a hollandok percei közetkeztek, és a 79. percben Bouhoudane kiegyenlített. Az utolsó tíz percben már kiegyenlítettebb lett a játék, a lefújásig nem változott az eredmény.

A magyar válogatott két ponttal a csoport harmadik helyén végzett, az Európa-bajnokságra (és így a világbajnokságra is) a hibátlan mérleggel csoportgyőztes Portugália jutott ki. A hollandok a döntetlennel a negyedikek lettek és kiestek a B-ligába.

U17-es Eb-selejtező elitkör
Magyarország-Hollandia 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Galambos 26., Gólik 50., illetve Beerens 61., Boudouhane 79.
Magyarország: Balogh – Csóka (Milicz, 85.), Prettenhoffer, Lakatos, Arnits – Magyarics (Petrók, 61.), Palkó, Rab, Tubor – Galambos (Krone, 85.), Gólik (Wébel, 74.)

Szerző: fehervarfc.hu

Fotó: mlsz.hu

További hírek