VÁLOGATOTT

Lakatos Kristóf és Kovács Patrik is csereként lépett pályára a korosztályos válogatottakban

Dala Martin ott volt a győztes U21-es nemzeti csapat meccskeretében, de a debütálására még várni kell.

Csütörtökön három utánpótlás-válogatottunk (U17, U19 és U21) is pályára lépett és mindegyik keretben szerepelt Vidi-játékos.

U17

Magyarország-Izrael 1-2 (0-0)
Magyarország: Balogh T. Márk - Csóka Gergely (Rankó Viktor, 58.), Lakatos Márk, Prettenhoffer Márton - Árnits Olivér (Lakatos Kristóf, 24.), Kovács Noel (Petrók Viktor, 46.), Zubor Ádám, Mádity Márkó (Rab Bence, 85.), Sánta Milán (Balogh Kristóf, 46.)- Galambos János, Gólik Benjámin (Nyers Ádám. 28.)

A magyar és az izraeli korosztályos válogatott hétfőn mérkőzött meg egymással először, akkor egy kevés helyzetet hozó, kiegyenlített összecsapáson a vendégek egy szögletből szerzett találattal 1-0-ra győztek.

A csütörtöki visszavágó első félidejét sem a helyzetek jellemezték, a vendégek aktívabbak voltak, többet birtokolták a labdát, de gólt nem tudtak szerezni - olvasható az mlsz.hu-n. A fordulás után is az izraeliek léptek fel támadólag, és a 60. percben megszerezték a vezetést: Ben Simon szögletből tekert a hálóba, anélkül, hogy bárki más hozzáért volna a labdához (0-1). Öt perccel később már két gól volt a vendégek előnye, egy labdavesztést követően Cohen Bergman is bevette a kapunkat (0-2). A mieink kétgólos hátrányban bátrabb futballra váltottak, a folytatásban már a magyar válogatott játszott veszélyesebben, és Nyers Ádám góljával sikerült szépíteni. A hajrában is megvoltak a lehetőségeink, de újabb gól nem született, Izrael 2-1-re megnyerte a találkozót.

U19

Magyarország-Skócia 1-2 (1-1)
Magyarország: Yaakobishvili Áron - Kuzma Hunor, Umathum Ádám, Vitályos Viktor - Varga Zétény (Bősze Levente, 78.), Galántai Tamás (Kopácsi Áron, 65.), Kern Martin, Hornyák Csaba (Girsik Attila, 92.) - Vidnyánszky Mátyás (Győrfi Milán, 92.), Szabó Szilárd (Bagi Ádám, 92.) - Simon Benedek (Kovács Patrik, 79.)

A novemberi Eb-selejtezőkre készülő férfi U19-es válogatott csütörtökön a skótok ellen lépett pályára felkészülési mérkőzésen a debreceni DEAC-stadionban.

A találkozó elején a skótok kihasználták egy védelmi hibánkat, egy kirúgást követő labdaszerzésből kerültek helyzetbe, Alfie Bavidge lőtt közelről a hálóba (0-1). Nem sokat kellett várni az egyenlítésre, a 14. percben Kern Martin jobb oldali szöglete után Vidnyánszky Mátyás lőtt kapura, a menteni igyekvő Donovan Colbyról pattant a hálóba a labda (1-1).

A folytatásban kiegyensúlyozott volt a mérkőzés, nagy küzdelem zajlott a pályán. Az 51. percben súlyos sérülés történt, Galántai Tamás lábára csúszott rá a skótok egyik játékosa, középpályásunkat sípcsonttöréssel szállították kórházba. Tizenöt perc után folytatódott a játék, és ebben a periódusban veszélyesebben játszottak a skótok, a 87. percben egy trükkös szabadrúgás-kombinációt követően vissza is vették az előnyt, Mitchel Frame lőtt 5 méterről a kapuba (1-2).

A hajrában adódott egy-két lehetőségünk, de a vendégek magabiztosan őrizték az előnyt, és megnyerték a találkozót.

U21

Magyarország-Málta 2-1 (2-0)
Magyarország: Pécsi Ármin - Baráth Péter, Yaakobihvili Antal, Csinger Márk - Komáromi György (Vajda Botond, 88.), Okeke Michael (Szűcs Tamás, 63.), Kosznovszky Márk, Benczenleitner Barna - Gruber Zsombor (Kocsis Dominik, 63.), Németh András (Klausz Milán, 93.), Vitális Milán (Dénes Vilmos, 63.)

A magyar U21-es válogatott utolsó hazai mérkőzését játszotta az aktuális Eb-selejtező sorozatban, az ellenfél a máltai válogatott volt.

A mieink tavaly 3-0-ra nyertek Máltán, de a szigetországi csapat akkor is bizonyította, hogy kellemetlen ellenfél tud lenni. A magyar válogatott a várakozásoknak megfelelően gyorsan kézbe vette az irányítást, és a 13. percben Németh András 17 méteres lövésével megszerezte a vezetést (1-0). A máltaiak sem mondtak le a gólszerzés lehetőségéről, voltak ígéretesebb akcióik, de a 26. percben Gruber Zsombor jól eltalált lövésével megdupláztuk az előnyt (2-0). Ha kicsit jobban koncentrálunk a befejezéseknél, még a szünet előtt lezárhattuk volna a meccset, de az ellenfél kapuja előtt nem voltunk kellően koncentráltak, és így kétgólos vezetésnél ért véget a játékrész.

A második félidő nem kezdődött jól, egy labdavesztés után Pécsi Ármin szabálytalankodott a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Zammit magabiztosan értékesítette (2-1). A gól felhozta a vendégeket, és kissé megfogta a mieinket, s bár továbbra is domináltunk, a kapu előtti hatékonyság hiányzott a játékunkból. Szélesi Zoltán hármas cserével frissített a félidő derekán, de a hajrá így nehezebb lett, mint amire számítottunk, a máltaiak hősiesen védekeztek, és egy-egy alkalommal a védősorunkat is zavarba tudták hozni.

Az eredmény a lefújásig nem változott, 2-1-re megnyertük a mérkőzést, ezzel 13-ra növeltük pontjaink számát a csoportban. Válogatottunk jövő kedden Belgiumban zárja az Eb-selejtező sorozatot.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: fehervarfc.hu

Forrás: mlsz.hu

További hírek