Kovács Ferenc felügyeli a magyar utánpótlás reformját

Klubunk tiszteletbeli elnökére komoly feladatot bízott az MLSZ.

Személyi kérdésekről döntött az MLSZ elnöksége az utánpótlás képzés megkezdett reformjának folytatása érdekében. A program előrehaladásának ellenőrzésére az Elnökség nevében az újonnan kinevezett sportigazgató, Kovács Ferenc kapott felhatalmazást. A sportigazgatót ebben a felelősségében az általa vezetett Utánpótlás Tanácsadó Testület segíti (a testület tagjai Dárdai Pál, Garami József, Herczeg András és Tamási Zsolt).

"A testület folyamatosan felügyeli és ellenőrzi a reform megvalósulását. A reform három pillére a régiós felelősségű utánpótlás központok szakmai irányítása, a korosztályos válogatottak versenyeztetése, valamint a labdarúgás egészségügyi központ kialakítása, amely Telkiben kerül felállításra. Óvódás kortól egészen 19 éves korig a program minden egyes részét kidolgoztuk és most következik, hogy ezt a kidolgozott programot végre is hajtsuk. A legfőbb feladatom az lesz, hogy ennek a programnak a megvalósítását ellenőrizzem" - nyilatkozta honlapunknak Kovács Ferenc, a Videoton FC tiszteletbeli elnöke.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek