TUDÓSÍTÁS

Kimaradtak a fehérvári helyzetek, dél-koreai győzelem a harmadik felkészülési meccsünkön

A gyors kontráknak köszönhetően három góllal vezetett a Samsung Suwon az első félidőben, a másodikban számos helyzetet kidolgoztunk, de csak Juhásznak sikerült betalálnia.

A második spanyolországi edzőtábor első felkészülési mérkőzését a dél-koreai Samsung Suwon Bluewings ellen játszottunk. A San Pedro Stadionban borult idő, 11 Celsius-fok és remekül előkészített pálya várta a csapatokat. A Suwon együttese a legjobb összeállításban futott ki, Joan Carrillo több poszton is mást szerepeltetett, mint azt az őszi bajnokikon megszokhattuk.

Az első helyzet előttünk adódott, Pajac labdájával Feczesin fordult kapura, 15 méterről, ballal, laposan lőtt, No viszont fogta a próbálkozást. A 4. percben Gyurcsó remek csel után adott középre jobbról, az élesen érkező labda Feczesinről a kapus kezébe pattant. Az első 10 percben irányítottuk a meccset, így teljesen váratlanul jött a dél-koreaiak vezető gólja. A 11. percben Won Ko jobbról érkező beadását Chong fejelte 8 méterről a jobb alsóba. (0-1.)

A 14. percben Álvarez adott be egy szabadot jobbról, a hosszún érkezett Chakla, fejesét No ütötte szögletre, ami után Juhász bólintott mellé. 4 perccel később a Suwon védőinek bizonytalanságát Pajac használta ki majdnem, de lövése kipattant a kapusról.

A 27. percben szép támadást láthattunk, Pajac húzta meg a bal oldalon, laposan középre adott, Feczesin visszapasszolt, Sándor pedig ballal kapura bombázott, No nagyot védett. Az első félóra végén növelték előnyüket a "kékek": az első találatot jegyző Chong ment el a jobb szélen, középre passzolt, az érkező Leonardo Clemente pedig az ötösről a léc alá lőtt. (0-2.)

Néhány perccel a második után következett a harmadik Bluewing-gól is, Horváth passzát fülelték le és Chong 15 méterről jobbal a jobb alsóba lőtt. (0-3.)

A félidő vége előtt több kisebb lehetőségünk is adódott, előbb egy indítás után Gyurcsó labdája akadt el a kapusban, majd továbbcsorgott, No azonban utána lépett és menteni tudott. Juhász pedig Álvarez szöglete után fejelt mellé.

A második félidőt változatlan felállásban kezdtük. Az 52. percben Hun lőtt kapura egy szabadrúgást 32 méterről, Horváth biztosan fogta a labdát. Két perccel később Baek passzolt egy szabadot Sin-hez, aki egyből kapura lőtt 24-ről, Horváth védett.

A 60. percben nyolcat cseréltünk, bejött Oliveira, Vinícius, Mareval, Szolnoki, Heffler, Simon, Kovács és Ivanovszki, lement Feczesin, Gyurcsó, Pajac, Álvarez, Trebotic, Fejes, Brachi és Chakla. A 64. percben pedig szépítettünk, Oliveira adott be jobbról, az érkező Juhász az ötösről a hálóba fejelt. A mozdulat közben védőnk meghúzódott, Kocsis váltotta. (1-3.)

A 70. percben Simon, kicsit később Oliveira került helyzetbe, egyik lövésből sem lett azonban gól. Kovács pillanatai következtek, előbb egy fantasztikus cselsorozat végén jobbal, 15 méterről bombázott centikkel mellé, majd egy kényszerítő után hat méterről, jobbal próbálkozott, No nagyot védett. A 79. percben Heffler szabadrúgását ütötte ki a léc alól bravúrral No kapus. A 85. percben Kovács labdájával Ivanovszki lépett ki és került helyzetbe, egy csel után kapura lőtt, de nagyon éles volt a szög, szöglet lett a vége. A lefújás előtt begyorsultak az események, Won Ko bal lábas lövése után Horváth védett nagyot, majd Vinícius előbb fölé fejelt, egy perc múlva pedig a hálóba, de az eredmény mégsem változott, mert lökés miatt belefújt az akcióba a játékvezető. 

Két percnyi ráadás után lett vége a mérkőzésnek. Legközelebb szerdán 16.00-kor, a Lokomotiv Moszkva ellen lépünk pályára.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek