Kiemelt segítség a kiemelt tehetségeknek

Válogatott labdarúgók is támogatják a Vidi utánpótlás-játékosainak fejlődését.

Kedden a megszokottnál korábban volt jelenése a sóstói edzőpályák öltözőinél az U11-es, U12-es, U13-as és U14-es csapat kiválasztott játékosainak, hiszen az első csapat edzésének megtekintése után ünnepélyes keretek között elkezdődött a Vidi 2018-as mentorprogramja.

A 20 fiatal tehetség pályafutását első csapatunk egy-egy válogatott, vagy utánpótlás-válogatott játékosa segíti majd személyes kapcsolattartással és szakmai tanácsokkal április 3-tól. Mind a húsz ifjú labdarúgó egy stílusban hozzáillő felnőtt játékost kapott mentornak, akik a már említett szakmai oldal mellett emberileg is igyekeznek hozzásegíteni ahhoz a srácokat, hogy pár éven belül Vidi-, vagy akár válogatott mezben is pályára léphessenek majd a Sóstói Stadionban. Kedden délután Kenyeres Imre utánpótlás-sportigazgató köszöntötte felnőtt és ifjú játékosainkat, majd Bárdosi Balázs utánpótlásedző, a program koordinátora ismertette a következő időszak menetrendjét.

A vidi.hu-nak Kovács Zoltán sportigazgató nyilatkozott: "Fontosnak tartjuk, hogy az első csapat, valamint az utánpótlás között megfelelő legyen a kapcsolat, ennek egyik eleme az, hogy ezúttal a korábbiakhoz képest kicsit másképp, személyesebb keretek között indítottuk újra a mentorprogramunkat. Az NB I-es keretben a legnagyobb nevek is természetesen első szóra vállalták, hogy segítenek a kiválasztott fiataloknak, hiszen ők már pontosan tudják, milyen nehéz út vezet odáig, hogy valakiből NB I-es, majd később válogatott labdarúgó váljon. Nem utolsósorban az is fontos szempont, hogy ezzel a projekttel még szorosabb kötődést alakítsunk ki a tehetségek körében a klubhoz és Székesfehérvár városához is.” 

Szerző: Vidi.hu

Fotó: vidi.hu

További hírek