Kenyeres Imre: "Jól helytálltak a fiatalok"

Utánpótlás sportigazgatónk értékelte csapataink előző szezonját, valamint a következő idényre vonatkozó tervekről is beszélt honlapunknak. 

- Véget ért utánpótláscsapataink számára a 2020-2021-es szezon, hogyan értékeli a mögöttünk álló idényt?

Két dolgot mindenképp külön szeretnék választani, az egyik a tabellán elfoglalt helyezés, a másik pedig a csapatok által mutatott játék minősége és az, hogy a kitűzött képzési terv hogyan is valósult meg. Ha a második tényezőt nézem, akkor sokkal elégedettebb lehetek, hiszen csapataink felmutatták mindazokat a jegyeket, amiket szerettünk volna a képzésünkben megjelentetni. Aktív támadójáték, aktív védekezés, a játék felépítése hátulról a kapus által, középpályán labdabirtoklás, elől pedig támadások felépítése. Emellett nagy hangsúlyt helyeztünk a gyors átmenetekre, mind támadásból védekezésbe, mind pedig védekezésből támadásba. Ezeknek az alapelveknek a megvalósítására valamennyi csapatunk törekedett a szezon során. Nyilván a játékosok kvalitása befolyásolta, hogy melyik mérkőzésen milyen minőségben tudtuk ezeket megvalósítani. Több olyan mérkőzésünk is volt, amikor ezeket az elvárásokat nagyon jól valósították meg a gyerekek a pályán, de ez nem párosult eredménnyel. Sajnos sokszor szembesülök azzal, hogy a csapatoknak egy része előnyben részesíti azt a fajta célfutballt, ami igazából csak a felnőtteknél lenne szabad, hogy megjelenjen. Mire is gondolok? Akcelerált gyerekek elöl, masszív védekezés hátul, a középpálya kihagyása, előrevágott labdák, pontrúgásokból való eredményesség. Szerintem sokkal felelősebben kellene gondolkodnunk az utánpótlás-nevelésről, hiszen a futball fejlesztése számomra azt jelenti, hogy a játékosokat minden mérkőzésen a lehető legtöbb impulzus érje. Ez pedig csak akkor valósul meg, ha támadásban és védekezésben intenzív, kezdeményező játékot produkál a csapat.

- Az elmúlt fél évben több utánpótlás-játékos is bemutatkozott a felnőtt futballban, most pedig az NB I-es csapattal készülnek U17-es és U19-es labdarúgók is. Ezt nevezhetjük sikernek?

Valamennyien, akik az utánpótlásban dolgozunk, azt szeretnénk elérni, hogy még egy olyan klubban is, ahol az első csapattal szemben egyértelmű elvárás, hogy minden mérkőzést nyerjen meg, tudjunk olyan játékost képezni, fejleszteni, aki ezt a nagyon-nagyon magasra helyezett lécet is képes megugrani. Ebben a folyamatban rendkívül fontos állomás volt az, hogy az NB III-as felnőtt bajnokságban fiatal labdarúgóink közül többen is be tudtak mutatkozni. A mérkőzéseket látva azt gondolom, jogosan jelenthetem ki, hogy jól helytálltak a fiatalok és bizonyították azt, hogy van bennük potenciál. Az külön öröm számomra, hogy az NB I-es csapat edzői stábja valóban fontosnak tartotta azt, hogy az ifjúsági korú játékosok közül többen is együtt edzhessenek az első csapattal. Ez valamennyi utánpótlás-játékosnak hatalmas lökést adhat, hiszen nekik sem lehet más a céljuk, mint az, hogy megmutassák magukat az NB I-es edzői stábnak. Bízom benne, hogy ezek között a gyerekek között lesz olyan, aki teljesítményével akár már a következő szezonban kiérdemelheti, hogy az első csapat keretébe kerüljön, sőt akár bajnoki- vagy kupamérkőzésen is pályára lépjen. Ez óriási eredmény lenne az egész utánpótlásunk számára. Köszönettel tartozunk Szabics Imrének, Juhász Rolandnak és Torghelle Sándornak azért, hogy bíznak a fiatalokban és megadják számukra a bizonyítási lehetőséget. 

- Milyen változások várhatók a bajnokságokban a következő szezontól?

Egy futballfejlesztési programnak a kezdete a következő év. Az MLSZ a kijelölt 10 akadémia mögé "B", "C" és "D" kategóriás klubokat jelölt ki, amelyek különböző korosztályok fejlesztéséért, kiválasztásáért és tömegesítéséért lesznek az eddigieknél is ellenőrzöttebb módon felelősek. Mi ebbe a munkába szeretnénk a legjobb tudásunk szerint beleállni. A 14 éves korig való legmagasabb szintű fejlesztésért leszünk elsősorban felelősek, valamint a kiválasztásban - a megye legtehetségesebb gyerekeinek a felkutatásában - kell az eddigieknél meghatározóbb szerepet betöltenünk. A különböző korosztályos bajnokságok versenykiírásai kisebb mértékben fognak változni, az U12-es, U13-as és U14-es bajnokságokban lesznek talán a legmarkánsabbak a változások, mert gyakorlatilag regionális bajnokságba lesznek besorolva a csapatok. A 28 "B" és 10 akadémiai besorolású klub három vagy négy csoportra lesz osztva és ezek alkotnak egy-egy régiót, a bajnokságok pedig ezen belül lesznek. Pontos kiírás még nincs, valamint a leendő ellenfeleinket sem ismerjük még. Az idősebb korosztályok bajnokságaiban kisebb változások lesznek, nagyjából az előző idényhez hasonló versenykiírás szerint zajlik majd az új szezon is.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek