EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Joan Carrillo: "Jól játszottunk egy erős csapat ellen"

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Joan Carrillo: Erős ellenféllel találkoztunk, úgyhogy sokat kellett a játékosoknak dolgozni a pályán, de meg is tették, amit kértem tőlük. Fizikailag és taktikailag eddig is rendben voltunk, a mai meccsre az egymás közti kommunikációban és a párharcokban kellett javulnunk, mindkét célt elértük. Az első félidőben több lehetőségünk volt ellenfelünknél, a másodikban már ők is többször veszélyeztettek, és az egyik hibánkat kihasználták, hiszen ahogy mondtam, remek játékosok alkotják a moszkvai együttest. De jól játszottunk, jó irányba tartunk, úgy érzem.

Miodrag Bozovic: Nagyon kemény meccset játszottunk egy kitűnően szervezett Videoton ellen. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, nem véletlenül vezeti mai ellenfelünk a magyar bajnokságot. Figyelnünk kellett, hogy kontrákból ne tudjanak meglepni bennünket, de így is volt pár helyzete a Videotonnak. Szerencsére nekünk is, egyet be is lőttünk, elégedett vagyok a látottakkal. 

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek