Isten éltesse, Pista bácsi!

Bencsik Pista bácsit 86. születésnapja alkalmából személyesen is felköszöntöttük, és közel másfél órán keresztül hallgattuk azokat a fantasztikus sztorikat, melyeket úgy mesélt el, mintha csak tegnap történtek volna vele. Pista bácsi jó hangulatban fogadott bennünket, pedig alig egy hónappal ezelőtt nagyon komoly műtéti beavatkozáson esett át. "Ez volt a negyedik infarktusom, és most második alkalommal végeztek el rajtam szívkatéterezést. Normál esetben ez egy 15 perces beavatkozás, na már most nálam ez másfél óráig tartott. Kint a folyóson a nővérek már arról beszéltek, hogy Pista bácsinál nagyon rezeg a léc - de végül nem esett le" gondolt vissza immár derűsen a néhány héttel ezelőtti ijesztő infarktusára a Videoton SC egykori elnöke. A kérdésre, hogy most hogy érzi magát, keserédesen válaszolt: "Hát, mint a többi gróf. Se pénz, se birtok." És valóban, Pista bácsi roppant szerény körülmények között - azonban annál boldogabban - egy székesfehérvári másfél szobás panellakásban éli nyugdíjas éveit szeretett feleségével együtt. Nagy örömet jelent számukra, amikor az unokák meglátogatják őket, egyébként csendesen telnek a mindennapok. A nappaliban, ahol Pista bácsival beszélgettünk, egy öreg TV - talán Videoton márkájú, nem figyeltem - teljesít szolgálatot az egyik szekrényen.

- Szokta nézni a meccseket a TV-ben?

Mindegyiket megnézem. De csak a magyart. A külföldiek nem érdekelnek. Énfelőlem játszhat a Real Madrid a Barcelonával, csinálhat Messi azt, amit akar - engem az nem érdekel. Csak a magyar foci az, amit szeretek megnézni.

- Mit jelent Ön számára ma a Videoton FC?

A Vidi - mert én csak így hívom - életem egyik legfontosabb, legmeghatározóbb dolga. Ebben leltem korábban az örömöm, és a mai napig így van ez. Hét évig futballoztam a csapatban, majd hét évig voltam szakosztály-igazgató, ezt követően 1965 és 1983 között a klub elnöke voltam. A sajátomként tekintek a Vidire, és úgy is szeretem, hiszen ezt a klubot - és most félre ne értsen, nem akarok nagyképű lenni - én alapoztam meg a 60-as években. Legutóbb, a DVSC elleni mérkőzés után többen nagyon búslakodtak. Én végtelenül örülnék neki, ha legközelebb megint a 11. bajnokinkat veszítenénk el. Persze az a helyzet, meg kell mondanom őszintén, sosem voltam kudarctűrő. Nehezen bírtam elviselni a vereséget. Sportköri elnökségem idején azokat a meccseket, amelyek nem dőltek el a javunkra a 70. percig, nem is néztem végig, hanem bementem az öltözőbe. Miért? Mert eredmény-centrikus voltam, és a mai napig az vagyok. Engem sosem érdekelt a szép játék. Engem egyetlen dolog érdekelt, hogy mi az eredmény. Mert igazából milyen a szép foci? Erre nincs megfelelő válasz, mindenkinek más és más a szép. Az évkönyvekbe nem a játék szépsége, csupán az eredmények kerülnek be. A Vidivel kapcsolatban a mai napig számomra egyetlen dolog számít - győztünk, vagy nem győztünk?

- Kevesen tudják, de két dolog az Ön nevéhez kapcsolódik. Az Ön elnöksége idején költözött a Vidi a Sóstói Stadionba, és tulajdonképpen Önnek köszönhetően lett a VT Vasas neve Videoton. Mesélne ezekről?

Nem akarok nagyképűnek tűnni, de az, hogy a Vidi otthona a Sóstói Stadion lett, és a csapat neve pedig Videoton, az egyes egyedül nekem volt köszönhető. Itt születtem a Széchenyi utcában, légvonalban pár száz méterre a Sóstói pályától. Gyerekkoromban, ha a bíró a sípjába fújt, én rohantam a pályára. Kezdetben labdaszedő voltam az ARAK-pályán, később az ARAK kölyökcsapatában rúgtam a bőrt. A 60-as évek elején eldőlt, hogy a vállalat bővítéséhez kell a Berényi úti pálya, ám a vállalat vezetői nem ismerték Székesfehérvárt. A törvény szerint viszont a pálya helyett máshol új pályát kellett építeni. Elhatározták, hogy az Aszalvölgyben - a Béla úti temető környékén - építik fel a csapat új pályáját. Én bementem a vezérigazgatóhoz, és így szóltam: "Papp elvtárs, nekem volna egy másik ötletem. Ne ide építsünk pályát, hiszen ott van teljesen kihasználatlanul, romokban, gazban a Sóstói pálya. Vegyük át azt a pályát." Ekkoriban ez a pálya a város tulajdonában volt, de nem gondozta, nem kezelte senki sem. Jóban voltam az akkori tanácselnökkel, Tilinger Istvánnal, és amikor kérdeztem tőle, hogy mi a város terve ezzel a létesítménnyel, akkor azt felelte, hogy nem kell nekik ez a pálya, csináljunk vele azt, amit csak akarunk. Hamarosan a területet átírták a Videoton nevére, és elkezdtük szépen felújítani a létesítményt. A Videoton gyár akkori első emberének, Papp Istvánnak a bizalmi embere voltam, azon kevesek egyike lehettem, akinek szabad bejárása volt az irodájába. Általában hétfő reggelente találkoztunk, hiszen vasárnaponként voltak a meccsek. Ha nyert a csapat, akkor szóba sem állt velem, de ha kikaptunk, akkor már reggel 7 óra előtt ott voltam az irodájában, mert akkor bizony kaptam hideget-meleget. Volt, hogy vesztes meccs után levelezni is szokott velem, mégpedig a következőképpen: a másnapi reggeli újság címlapjára, ahol szerepelt a csapatunk eredménye, tollal gúnyosan ennyit írt "Gratulálok ismét ehhez! Csak így tovább..." És akkor rá is kanyarodnék arra, hogyan és miért lett a csapat neve az, hogy Videoton. Kimondhatatlan és használhatatlan neve volt a 60-as évek elején a vállalatnak: Villamossági Televízió és Rádiókészülékek Gyára. Nem csak kimondhatatlan, de rövidíthetetlen is volt ez a név. Ércfalvi Gyula, egy roppant jópofa, humoros ember volt, nem mellékesen a vállalat propaganda osztályát is ő vezette. Ő találta ki a VIDEOTON nevet, és mivel akkor a világon sehol sem volt ez a név bejegyezve, vagyis sehol máshol nem használták ezt a nevet, viszont tökéletesen rámutatott a vállalat tevékenységi körére, hiszen VIDEO mint kép, TON mint hang, azaz TV és Rádió, hát bejegyzésre került. Na, de ezt az új nevet valahogy be kellett vezetni a köztudatba. Valamiért, már nem emlékszem pontosan miért, éppen bent voltam a Papp elvtárs irodájában, amikor a kereskedelmi igazgató is ott volt, akihez a reklám-propaganda is tartozott - ma ezt talán marketingnek hívják. Egy szónak is száz a vége, épp arról cseréltek eszmét, hogy hogyan lehetne sikeresen bevezetni a vállalat új nevét az országban. Röpködtek ott a milliók, hiszen szó volt különböző hirdetésekről, miegymás. Mi a sportklubban, melynek akkor már az elnöke voltam, nagyon rosszul álltunk anyagilag. Egy ideig még hallgattam a beszélgetésüket, végül elhangzott a végleges összeg: legalább 9 millió forintra volt szükségük a propagandához. Ekkor ugrott be nekem a nagy ötlet. Vállalati néven akkor már működött sportklub az országban, például a Ganz–MÁVAG. Félbeszakítottam az elvtársak beszélgetését, és mondtam, hogy nekem van egy jó ötletem, de csak akkor árulom el, ha a sportkör részére biztosítanak lóvét. 9 millió forint helyett 3 millió forintot kértem a sportkör működtetéséhez. Szemmel láthatóan felkeltettem az érdeklődésüket, úgyhogy folytattam: "Idefigyeljenek! A sportklub neve a jövőben VIDEOTON lesz. Minden héten, több százezer TOTÓ-szelvényen szerepelni fog a VIDEOTON neve. Minden újság kötelezően írni fog a sportklubról, legyen szó akár kosárlabdáról, akár labdarúgásról. Ott is mindenhol a VIDEOTON neve fog szerepelni. Ráadásul nem csak hazánkban, hanem Európában mindenhol szerepelni fog a VIDEOTON neve a TOTÓ-szelvényeken. Az emberek keresni fogják, hogy mi az a VIDEOTON." Hosszas néma csöndet követően Papp elvtárs csak annyit mondott, hogy: "Oké! 3 millió forintot még a héten átutalunk a sportklub részére." Szóval így költöztünk a Sóstóra, és így lett a csapat neve Videoton.

Jó egészséget, és nagyon boldog születésnapot kívánunk klubunk és szurkolóink nevében is Bencsik Pista bácsinak!