InStat - öt Vidi-játékos az álomcsapatban

Stopira, Rus, Funsho, Niko és Houri a legjobbak között a 32. fordulóban.

Az InStat elemző cég elkészítette a csütörtöktől vasárnap estig húzódó 32. forduló statisztikai elemzését is. Csapatunk jó játékkal, 3-1-re győzte le az MTK együttesét idegenben, az eredményesség pedig játékosaink mutatóin is meglátszik.

Csapatszinten az elemzésből megtudhattuk, hogy a MOL Fehérvár FC játékosai birtokolták a legtöbbet a labdát (több mint 35 percet, 64%), valamint a Vidi-labdarúgók becsülték meg a legjobban azt, hiszen csak 52 labdavesztésünk volt (a forduló átlaga 74). Emellett például a passzok számában és arányában (601-ből 536 sikeres, 89%) is első helyen végzett Szabics Imre gárdája.

Ami az egyéni teljesítményeket illeti: Rus és Bolla is a legtöbbet jól passzolók között voltak, Funso adta a legtöbb kulcspasszt (3), emellett szokás szerint rengeteg párharcot vállalt és nyert is meg (36/18), Hourinak pedig mind a három beadása sikeres volt, ez szintén a forduló legjobbai között volt. A legjobb 11-be pedig most öten, Stopira, Rus Adrián, Funsho Bamgboye, Nikolics Nemanja és az ezúttal csatárposzton számításba vette Lyes Houri fértek be.

Az OTP Bank Liga 32. fordulójának álomcsapata az InStat-értékek alapján (3-5-2-es felállásban):

Malenica (DVTK, 253-as InStat-érték) - Mmaee (FTC, 313), Batik (Honvéd, 286), Rus (MOL Fehérvár FC, 279) - Funsho (MOL Fehérvár FC, 334), Laidouni (FTC, 367), Sigér (FTC, 290), Bognár (Paks, 401), Stopira (MOL Fehérvár FC, 322) - Houri (MOL Fehérvár FC, 310), Nikolics (MOL Fehérvár FC, 294)

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek