SZURKOLÓI

Ingyenes a Debrecen elleni szerdai meccs Sóstón!

A Debrecent fogadjuk a Ligakupa elődöntőjéért vívott párharc első mérkőzésén szerdán a Sóstói Stadionban. A 16.45-kor kezdődő találkozó megtekintése ingyenes.

A Ligakupa középdöntőinek első mérkőzéseit rendezik szerdán, a párharcok győztesei a legjobb négy közé kerülnek. Csapatunkat a Lokival sorsolták össze, az első találkozó most szerdán, 16 óra 45 perckor kezdődik a Sóstói Stadionban. A cél a minél nagyobb előny kiharcolása a visszavágóra, amely március 6-án, 18 órakor lesz.

A Ligakupa negyeddöntőinek párosítása:

Eger – Győri ETO FC
Ferencváros – Lombard Pápa
Videoton FC – DVSC-TEVA
PMFC-Matias – Bp. Honvéd

Legutóbb egy bámulatos mérkőzésen 3-1-re vertük a Debrecent, Kovács István parádézott, szólói nyomán sorra dőltek a vendégvédők. Kokó végül két gólpasszt osztott ki Nikolics Nemanjának és Torghelle Sándornak, kettejükön kívül még Oliveira talált be, a bajnoki címvédőnek esélye sem volt a Sóstói Stadionban. (A mérkőzés összefoglalóját ide kattintva megnézheti!) A tavaszi szezonnak új edzővel és erősítésekkel vág neki csapatunk: a kispadon José Gomes foglal helyet, érkezett a portugál Vítor Gomes és a salvadori Arturo Álvarez. José Gomes támadó szellemben játszatja a csapatot, ennek jelei már az elmúlt hetekben is megmutatkoztak: az elmúlt két hónapban lejátszott 9 mérkőzésén csapatunk 48 gólt lőtt! Most szerdán pedig az egyik legnagyobb riválisunk látogat Sóstóra, vagyis aki csak teheti, segítsen szurkolásával a helyszínen!

A nagy érdeklődéssel várt találkozót a szurkolók ingyen tekinthetik meg! A találkozón a fedett MOL-tribün (A-, B-, C-, D-szektor) lesz nyitva. Mivel a belépés ingyenes, szurkolóinknak a bérleteket sem kell magukkal hozniuk. A meccs alatt három büfé széles kínálata várja a drukkereket. A stadion kapui fél négytől lesznek nyitva.

Akik esetleg nem tudnak eljönni a mérkőzésre, azoknak felhívjuk a figyelmét, hogy honlapunkon online-közvetítés során követhetik nyomon a találkozó alakulását!

Buszinfó

Klubunk ezúttal nem indít szurkolói buszokat a Sóstói Stadionhoz, hiszen hétköznap lévén a menetrend szerint közlekedő járatokkal megközelíthető a stadion.

Szerző: Gyurina Zsolt

Fotó: vidi.hu/Kupeczik Krisztián

További hírek