Így látták az edzők a Debrecen - Videoton rangadót

Herczeg András értékes győzelmnek, míg dr. Mezey György figyelmezetésnek veszi a mai mérkőzést

dr. Mezey György: „Nagyon küzdelmes, kemény csata volt, óriási energiákat mozgósított a Debrecen az egyenlítésért is. Miután pedig néhány játékos helyezkedési és technikai hibákat követett el, tulajdonképpen ezekkel indította el a hazai csapatot és teremtett nekik gólszerzési lehetőséget. Ismét figyelmeztetés volt ez a mérkőzés, nem vagyunk olyan masszív csapat, hogy minden mérkőzésen győzelmi kényszer alatt játszunk. Persze nyerni kell és ki kell használni a lehetőségeket, de a realitás talaján kell maradnunk. A mai végeredmény azért túlzás, nem volt a két csapat között ekkora a különbség – ítéltek ellenünk egy erősen vitatható tizenegyest, illetve rúgtunk egy öngólt. Az 5-4-1-es felállás érdekes próbálkozás volt, amelynek voltak nagyon jól működő részei, de hiányzott a pontos játék és helyezkedési hibákat is elkövettünk. Ennek a rendszernek nem lesz folytatása, hiszen Horváth most már biztosan távozik, tehát maradunk a két belső védős játéknál. Ugyan nem vagyok benne biztos, hogy ez a jövő útja, mert minden rangadón két-három gólt kapunk, de majd meglátjuk.”

Herczeg András: „Nagy meccs volt, igazi rangadó. Az első félidő hatalmas taktikai csatát hozott, amelyben mi 4-3-3-ban kezdtünk, de aztán váltottunk 4-4-2-re. Yannick jól játszott Coulibaly mellett, illetve mögött. A második félidőben még inkább fokozódott a hangulat, jó iramú mérkőzést vívtunk és értékes győzelmet arattunk, hiszen komoly ellenfelet győztünk le.”

További hírek