NŐI FOCI

Horváth Gábor: "Dobogóra várom a csapatot"

Női csapatunk vezetőedzőjével a szezonkezdetről beszélgettünk.

Túl van a csapat egy Magyar Kupa- és egy bajnoki fordulón, a mérleg két győzelem, 11-0-s gólarány. Nem rossz indítás...

Valóban jól kezdtünk, érdekesség, hogy mindkét meccsünket a Százhalombatta ellen játszottuk. A kupában 4-0-ra győztünk itthon, a bajnokin 7-0-ra idegenben. Reálisan nézve ezeket a meccseket, elmondható, hogy jobb csapat vagyunk, ami ki is jött ezeken a találkozókón. Támadójátékban sok olyan dolgot gyakoroltunk, amit egy edzésen nem feltétlenül tudunk, a későbbiekben ez sokat érhet. 

Hogy alakul az őszi program, milyen gyakran lép pályára a csapat?

11 bajnokit játszunk és ugye a kupában is állunk még, úgyhogy sűrű lesz a program, ami pozitív változás az előző évhez képest. Továbbra is heti két edzéssel készülünk ezekre a feladatokra.

Mennyiben változott a keret, milyen eredménnyel lenne elégedett a szezon végén?

Hárman érkeztek Veszprémből, egy játékos a Ferencvárostól nyáron, tehát erősödtünk. A létszámbeli növekedés is előny, hiszen nagyobb a választási lehetőség és nagyobb a harc a csapatba kerülésért. Az első három hely valamelyikére várom a csapatot, ami osztályozót jelentene az elsőosztályú tagságért. 

Vasárnap nem vár könnyű meccs a lányokra, a Győri ETO érkezik Fehérvárra. Mire számít?

A csoport talán legerősebb csapata ellen lépünk pályára, nagyon nehéz lesz. Szoros meccset akarunk játszani, ami nagy előrelépés lenne számunkra, hiszen tudjuk, hogy az ETO jelenleg előrébb tart nálunk.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek