ELLEN-ÉRV

Horváth Ferenc: "Még nem dőlt el a bennmaradás kérdése"

A kispestiek vezetőedzője szerint új impulzusokat kapott a Vidi Szabics Imre érkezésével. 

„Nagyon fontos, hogy a Fehérvár ellen is ugyanazzal az akarattal, eltökéltséggel lépjünk pályára, mint azt tettük Zalaegerszegen, átérezve a találkozó fontosságát. A ZTE legyőzése után egy kicsit fellélegezhettünk, azonban egy pillanatra sem szabad hátradőlnünk. Még nem dőlt el a bennmaradás kérdése, ezt mutatja a DVTK budafoki győzelme is. Jó látni, hogy jelenleg hat pontra vagyunk már a 11. helytől, így egy kicsit nyugodtabban készülhetünk. Azt láttam a srácokon hétközben, hogy jót tett nekik a fontos siker, megmutattuk, hogy egy ilyen kiélezett szituációban is helyén van a szívünk és az eszünk. Erre lesz szükség a hátralevő öt fordulóban is. Kifejezetten erős együttes a Fehérvár, amely Szabics Imre érkezésével új impulzusokat kapott és bár még az építkezés fázisában van, de már látszik az együttesen az új vezetőedző munkája. Bár ellenfelünk hétközben Magyar Kupa-meccset játszott, de mivel erős és bő a kerete, ez nem okozhat gondot nekik. Még nem dőlt el a bennmaradás kérdése, szeretnénk a lehető legtöbb pontot szerezni a folytatásban is, teljesen mindegy, hogy élcsapattal, vagy közvetlen riválissal találkozunk. Ha jól tudom, a bajnoki döntő óta nem nyertünk itthon a Fehérvár ellen – épp itt lenne az ideje!” - mondta a Honvéd weboldalának a kispestiek vezetedzője, a korábbi Vidi-játékos és tréner, Horváth Ferenc.

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: Budapest Honvéd

További hírek