Hibátlan hazai mérleg a Spartacus ellen

Csapatunk 100%-os hazai mérleggel készülhet a Nyíregyháza ellen, a Spartacus eddigi 9 fehérvári bajnokiján még pontot sem szerzett!

A két gárda 20. élvonalbeli összecsapására készülhet, a mérleg a Vidi javára kedvez: 13 fehérvári diadal mellett mindössze 3-3 döntetlen, illetve nyírségi siker született a párosításban. Ennek megfelelően a gólok arányában is lemérhető a Vidi fölénye: 34 találatunkra mindössze 16 alkalommal érkezett válasz. A nyíregyházi csapat számára a Sóstói Stadion akár hazai hangulatot is jelenthetne (a Spartacus otthonát is erre a névre kersztelték), azonban a székesfehérvári pályán nagyon nem megy a Nyíregyházának: 9 itteni mérkőzésen 9 Videoton győzelem született 22-5-ös gólaránnyal. A Spartacus egyébként mindössze három meccsen tudott gólt lőni Sóstón, csapatunk hat bajnokit is nullra hozott.
A Spartacus elleni legeredményesebb játékosainknak eddig Vadász Imre és Sitku Illés (képünkön) bizonyult, mindketten 3 alkalommal találtak be a rivális kapujába. A Vidi jelenlegi kereteiből Nagy Dani és Andre Alves 2-2, Dvéri Zsolt, Farkas I Balázs és Alison 1-1 alkalommal bizonyult eredményesnek.

A Nyíregyháza elleni góllövőlista:
3 gólos: Vadász Imre, Sitku Illés
2 gólos: Májer Lajos, Szabó József, Waltner Róbert, Kuttor Attila, Nagy Dániel, Andre Alves
1 gólos: Szirják, Tiber László, Burcsa Győző, Csongrádi Ferenc, Id. Horváth Gábor,
Novath György, Takács Lajos, Czéh László, Horváth Ferenc, Tóth Balázs,
Lattenstein Norbert, Györök Tamás, Farkas Balázs, Dvéri Zsolt, Koller Ákos,
Alison Silva

Szerző: Németh Zoltán

További hírek