Elindult a Vidi TOP TALENT utánpótlás-programja

19 játékos részvételével kezdődik a tehetséggondozó projekt.

Szeptember 27-től, hétfőtől veszi kezdetét klubunk legújabb utánpótlás-programja a Vidi TOP TALENT, melyet Nagy Lajos UEFA Elite Youth "A" licensszel rendelkező edzőnk vezet.

"A program elsődleges célja az, hogy az utánpótlásunkban szereplő legjobb játékosok a tehetségüknek megfelelő életutat járják be, emellett szoros klubkötődés alakuljon ki bennük a MOL Fehérvár FC iránt. Legtehetségesebb játékosainkat már nagyon fiatalon megkeresik az akadémiák, azt szeretnénk a TOP TALENT programmal elérni, hogy ne hagyják el a Vidit, hanem nálunk járják végig a különböző korosztályokat és aztán a Vidiben mutatkozzanak be a felnőtt csapatban is. Ehhez minden szakmai és személyi segítséget biztosítunk a számukra" - árulta el honlapunknak Kenyeres Imre, utánpótlás-sportigazgató.

"Két dolgot szeretnénk, segítséget nyújtani tehetségeinknek, hogy elérjék a céljaikat, valamint minél több saját nevelésű NB I-es játékost adni a felnőtt futballnak. Fontos, hogy a programban olyan hiteles edzők vesznek részt, akik a klubban nevelkedtek és a klubban játszottak az élvonalban is. Rendkívül fontosak az egyéni képzések, ezért a TOP TALENT programban résztvevő játékosok heti plusz egy alkalommal vehetnek részt egyéni képzésen, emellett lehetőségük lesz a jövőben akár az NB I-es csapat edzésein is részt venniük. Fontosnak tartjuk azt is, hogy ne csak a futballpályán, de az iskolában is jó eredményeket érjenek el, ezért rendszeresen tartjuk a kapcsolatot az iskolákkal, ellenőrizzük a tanulmányi eredményeiket. A programban szereplő játékosok számára edző-mentor kerül kijelölésre, aki a játékosok plusz programjait irányítja, ő felügyeli az iskolai tanulmányokat és a tanárokkal is tartani fogja a kapcsolatot. Egyéni fizikai felmérésen is részt vesznek a játékosok, majd pedig ehhez kapcsolódó, egyénre szabott erősítő programot kapnak. A TOP TALENT program egy nyitott program, amely 19 játékos részvételével indul, a későbbiekben azonban ez a létszám bővülhet" - tájékoztatott bennünket a TOP TALENT vezetője, Nagy Lajos.

"14 évesen kerültem a Vidibe és bár oroszlányi srác vagyok, mindig is Vidi-nevelésnek vallottam magam. A célunk az, hogy a jövőben minél több Vidi-nevelésű játékos kerüljön be az NB I-es csapatba. Nagyon fontos feladatunk, hogy hidat teremtsünk az utánpótlás és a felnőtt labdarúgás között. Bízom benne, hogy sikerül a TOP TALENT programnak köszönhetően olyan értékes játékosokat kinevelnünk, akik később büszkén viselik majd a Vidi mezét és erősítést jelentenek az NB I-es csapat számára" - nyilatkozta a Vidi sportigazgatója, Sallói István.

TOP TALENT JÁTÉKOSOK

 

NÉV

 

KOROSZTÁLY

 

EDZÉS-CSAPAT

 

MÉRKŐZÉS-CSAPAT

Toldi Zsombor U8 U9 U9
Bekő Zalán U8 U8 U8
Osztotics Bence U9 U9, heti 1 edzés U10 U9
Szeder Tamás U9 U9, heti 1 edzés U10 U9
Kis Milán U10 U11 U11
Pilaszanovits Milán U10 U11 U11
Sitku Zoárd U11 U13 U13
Toldi Szabolcs U11 U12 U11/U12
Gulyás Hunor U12 U12 U12
Tajti Soma U12 U12 U12
Gáspár Gergő U12 U13 U13
Németh Krisztián U13 U14 U14
Kerti Péter U13 U14 U14
Tarkó Zétény U14 U14 U14
Badics Gellért U14 U14/U15 U14/U15
Magyar Miklós U15 U15 U15
Décsy Ádám U15 U15 U15
Rácz Dániel U16 U16 U16
Pető Milán U17 U19 heti 2 edzés U17/U19

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek