Budapest Honvéd - Videoton 0-0

Nem született gól Kispesten, a Videoton 0-0-át játszott a Budapest Honvéd ellen.

Dr. Mezey György nehéz mérkőzésre számított, úgy vélte, jó iramú, pörgős hajtós meccset vív majd a két csapat. Massimo Morales is azt mondta a találkozó előtt, hogy a kiesés elleni küzdelemben három pontra hajt majd a csapata, de rögtön hozzátette, óvatosnak is kell lenniük, mert a Vidi kontrajátéka erőteljesebb, mint a Debrecené.

A pályán az olasz edző mondanivalójának inkább a második fele szerint alakult a dramaturgia: a Honvéd az „inkább a biztos egy pont, mint a bizonytalan három” logika örvén, nagyon szervezetten védekezett, igyekezett lezárni a betörő csatárok előtti területet, miközben támadójátékként megelégedett azzal, hogy a két gyors csatár riogatta a jól játszó vendégvédőket.

Hogy ez alapján meg kellett volna nyernie a Videotonnak a mérkőzést? Meg kellett volna… Játékosaink mind a jobb iramú első játékrészben, mind az inkább küzdelmes, mint pörgős másodikban több helyzetet dolgoztak ki, mint az ellenfél, de a ziccerek végén Nikolics, Farkas II, és Lipták (hogy csak a legnagyobb lehetőségeket említsük) egyaránt adós maradt a jó befejezéssel.

A futball, magyarázatra nem szoruló igazsága, hogy gól nélkül nem lehet mérkőzést nyerni. Így pedig – hiába óvja Sebők Zsolt már 553 perce kapuját a góltól – fontos két pont maradt a Bozsik Stadionban.

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek