Bozsovics ma este az angol támadók életét nehezítené meg

Két és fél éve csapatunk kapusa a Wembleyben parádés teljesítményt nyújtott, másnap az ő nevével voltak tele a sportújságok Európa-szerte.

Nem csak Törökországban rendeznek ma este nagyon fontos vb-selejtező mérkőzést, hanem Montenegró fővárosában, Podgoricában is. A hazaiak jelenleg 13 ponttal az első helyen állnak a "H" jelű csoportban, Anglia kettővel kevesebbet gyűjtve a második. Amennyiben este Bozsovicsék nyerni tudnának, hatalmas lépést tennének a csoportgyőzelem felé, ami ugyebár azt jelentené, hogy Montenegró automatikusan résztvevője lesz a jövő évi brazíliai világbajnokságnak.

Csapata egyik legjobbja volt Bozsovics a Wembleyben, Anglia ellen 2010-ben. (Fotó: Action Images)

Érdekesség, hogy a két ország válogatottja a legutóbbi Eb-selejtezőn is egy csoportban volt. Akkor az angliai mérkőzésen Bozsovics parádés formában védett, a lefújást követően pedig így nyilatkozott az angolok szövetségi kapitánya, Fabio Capello: "Négy-öt tiszta gólhelyzetet alakítottunk ki, de az ellenfél kapusa, Bozsovics minden alkalommal védeni tudott"
Végül Anglia végzett a csoport élén az Eb-selejtezőben, Montenegró pedig Csehország ellen játszhatott pótselejtezőt, azonban a csehek kettős győzelemmel harcolták ki az Eb-n való részvétel jogát.

A lengyel-ukrán Eb-re tehát nem sikerült kijutnia csapatunk kapusának, ma azonban hatalmas lépést tehet a montenegrói válogatott Brazília felé. Eddig öt vb-selejtezőt játszott Montenegró a csoportjában, egy döntetlen mellett négy alkalommal nyerni tudtak. Csupán az első mérkőzésen, Lengyelország ellen vesztettek pontokat Bozsovicsék, azóta azonban négyből négy meccset nyertek, ráadásul még gólt sem kaptak ezeken a találkozókon, vagyis több mint 390 perce érintetlen kapusunk hálója a vb-selejtezőkön.

Montenegró eddigi eredményei a 2014-es vb-selejtezőkön:

Montenegró - Lengyelország 2-2
San Marino - Montenegró 0-6
Ukrajna - Montenegró 0-1
Montenegró - San Marino 3-0
Moldova - Montenegró 0-1

Anglia eddigi eredményei a 2014-es vb-selejtezőkön:

Moldova - Anglia 0-5
Anglia - Ukrajna 1-1
Anglia - San Marino 5-0
Lengyelország - Anglia 1-1
San Marino - Anglia 0-8


Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek