EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Bernard Casoni: "A legfontosabb, hogy győzni tudtunk idegenben"

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Bernard Casoni: Az egygólos idegenbeli győzelem jó eredmény a Bajnokok Ligájában. Jó első félidőt játszottunk, sok helyzetünk volt a gólszerzésre. A második félidőben már nehezebben kerültünk helyzetbe, de megtettünk mindent, hogy gólt szerezzünk, és ez végül sikerült is. Természetesen ennél jobban szeretnénk játszani a jövőben, de ez volt az első meccsünk a BL-ben, a lényeg pedig az, hogy nyertünk. Nem volt sok lehetőségünk az összeállítás terén a meccs előtt, azt is tudjuk, hogy csatár nélkül nem könnyű játszani, az egygólos győzelem ilyen körülmények között jónak mondható.

Craig Harrison: Nem kaptuk mást, mint amit vártunk. A Vidi nekünk esett, folyamatosan megpróbált támadásokat vezetni, jól játszottak az első félidőben, de fegyelmezettek voltunk, nem találtak fogást rajtunk. Nagyon sajnálom, hogy gólt kaptunk, mert nem volt benne a játékban. Azon az átlövésen kívül a második félidőben nem nagyon volt helyzete az ellenfélnek, a kapusunknak nem sokszor kellett közbeavatkoznia. Egészen a lefújásig reméltem, hogy betalálunk, sajnos nem sikerült. Most is úgy gondolom, hogy megvan az esélyünk a továbbjutásra. Nehéz lesz, de ha hiszünk magunkban, sikerülhet. 

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek