Bajnokként jut fel az NB I-be női felnőtt csapatunk!

Szombattól már hivatalosan sem kérdés, hogy melyik csapat a legjobb a Női NB II Nyugati csoportjában!

Izgatott készülődés jellemezte a hagulatot szombat reggel az utánpótlás-központban, hiszen 10 órakor fontos bajnoki mérkőzés várt női felnőtt csapatunkra. Az ötödik helyezett Csepel érkezett Sóstóra, a tét pedig a bajnoki cím volt Gajdóczi Tibor együttesének. A lányok vezetőedzője a kapuba ezúttal is Németh Noémit állította, a mezőnyben pedig Horváth, Jánosi, Gergics, Bognár, Pécsi, Romanoczki, Székely, Szabó, Földvári és Szehofner kapott kezdőként lehetőséget.

Fantasztikusan kezdték a mérkőzést a vidis hölgyek, már a negyedik percben 2-0-ra vezettek! Az első percben Székely Zsuzsanna volt eredményes, majd három perccel később a mindössze 15 éves Bognár Petra lőtt hatalmas gólt harminc méterről. Az első félidő hátralévő részében is több helyzete volt csapatunknak, de gól már nem született. 

A második játékrészben szépíteni tudott a Csepel, de a három pont sorsa és a bajnoki cím megszerzése nem forgott veszélyben. Továbbra is többnyire az ellenfél térfelén zajlott a játék és csapatunk birtokolta a labdát. Ebben a félidőben is számos helyzete volt együttesünknek, de a harmadik gólunkra egészen a 82. percig várni várni kellett, amikor Gergics Miléna beadását követően Szehofner Vivien fejelt a kapuba, ezzel beállítva a 3-1-es végeredményt. 

Csepel elleni győzelmével 60 pontja van csapatunknak, ezzel egy fordulóval a vége előtt 5 pont az előnye a második helyezett Szekszárddal szemben, így hazai pályán, Vidi-szurkolók előtt biztosították be bajnoki címüket a lányok!

Az utolsó fordulóban, május 21-én Zalaegerszegen lép pályára Gajdóczi Tibor együttese.  

Szerző: Hermann Dorottya

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek