ELLENFÉL-LES

Az ötödik helyezett MTK-hoz látogatunk

A kék-fehérek legutóbb hátrányból fordítva győzték le a Mezőkövesdet és eddig a legkevesebb döntetlent játszották az OTP Bank Ligában.

Az MTK Budapest FC csapata vár a MOL Vidi FC-re szombat este. A kék-fehérekkel szemben van egy kis "adósságunk", hiszen a két gárda első 2018-19-es összecsapásán 3-0-ra győzedelmeskedtek a Pancho Arénában és ezzel az örökmérleget is újra egalizálni tudták: 38 győzelem és vereség mellett 21 döntetlen született eddig.

A fővárosiak - a Vidihez hasonlóan - két bajnokin vannak eddig túl 2019-ben és mindkét találkozó némileg váratlan eredményt hozott: a 19. fordulóban a Paks vitte el a három pontot az Új Hidegkuti Stadionból, a 20. körben viszont ők tették meg ugyanezt Mezőkövesden. Érdekesség, hogy az MTK idegenben több (16) egységet gyűjtött eddig, mint hazai környezetben (14), miközben övék a liga legkevesebb döntetlenje is (3 - holtversenyben a Puskás Akadémia FC-vel). Összesen szerzett 30 pontjuk egyébként jelenleg az 5. helyre jogosítja őket, tőlünk 4, a 3. Honvédtól 2 pontra helyezkednek el. Középmezőnybeli szereplésük az egész idény során teljesen kiegyensúlyozottnak mondható, hiszen 13 (!) forduló lezárultát követően is a 4. pozíciót foglalták el, a többi kör után pedig vagy 3.-ak, vagy 5.-ek, vagy 6.-ak voltak.

A télen kifejezetten kevés átalakítást ejtettek a kereten, az egyik legtöbbet mégis az ő távozójukkal foglalkoztak: a 19 esztendős Schäfer Andrást ugyanis az olasz élvonalbeli Genoa CFC szerződtette. Szintén elhagyta a klubot egykori játékosunk, Farkas II Balázs, aki a ZTE-hez igazolt, míg Korozmán Kevin a Soroksárt választotta.

U19-es csapatuktól került fel a felnőtt keretbe Varju Benedek - ő a Paks ellen a kezdőcsapatba is bekerült -, Kapronczai Gergely (ő a padon ült a Paks ellen) és Anton Bidzilya, aki viszont a Mezőkövesddel vívott bajnokin került a cserék közé, de a Vecsés elleni Magyar Kupa-mérkőzésen még az ősszel debütált az első csapatban. Az eddig a kizárólag kisebb osztrák csapatoknál futballozó balszélső, Slobodan Mihajlovic még nem mutatkozott be, az évekig az Ajaxnál pallérozódó, U17-es és U19-es válogatott Schön Szabolcs viszont igen: a 91. minutumban Vass Patrikot váltotta. Az NB I-ben 2013-14-ben a Ferencvárosnál, 2016-17-ben Mezőkövesden, 2017-től 2018 augusztusának legvégéig a Puskás Akadémiánál futballozó csatár, Ulysse Diallo a legfrissebb szerzemény, február 7-én jelentették be és még nem játszott a fővárosiaknál.

Az MTK házi gólkirálya az a Kanta József, aki 6 találatával mindössze 2-re van az éllovas Holender-Molnár-Lanzafame triótól, míg Lencse és Bognár 5-5-nél tart. Utóbbi páros vezeti a kanadai táblázatot is, mivel mindketten 4-4 asszisztot osztottak ki, míg a vonatkozó listán a 3. az a 36 esztendős Torghelle Sándor, aki eddig mindössze 744 játékpercet töltött a gyepen és 3+5-tel áll.

A 744 játékperchez képest három labdarúgó is duplaannyit futballozott a szezonban: Bognár 1666-nál jár, míg Artem Kychak kapus és az egykori válogatott Vass Ádám 1800-nál, azaz ők még egy percet sem hagytak ki eddig.

Az MTK vezetőedzőjének, Feczkó Tamásnak eltiltással nem kell szembenéznie szombaton, ami részben annak is köszönhető, hogy a fővárosiaktól - ahogy a Viditől sem - eddig egyáltalán nem állítottak ki játékost. Legutóbb nem került meccskeretbe Baki Ákos, Balogh Béla, Patrick Ikenne-King és Pintér Ádám, míg Gera Dániel eltiltott volt.

Keretükben több egykori Vidi-játékos is található, így például a 2012-es EL-csoportkörben is pályára lépő Torghelle Sándor, a 2010-11-es bajnok, Lencse László vagy a még 2009 tavaszán, fél évnyi kölcsönt Fehérváron töltő Kulcsár Tamás.

Az InStatnál átlagpontszámok tekintetében legjobbjuk Baki Ákos (254), őt Kychak (246) követi. A védekező középpályások között az egy meccsre kapott legmagasabb pontszámok tekintetében ligaelső Kanta József, míg a 4 legmagasabb támadó középpályás-pontszámból 3 is Bognár István nevéhez fűződik. A forduló csapatába már Selin (kétszer), Katona (háromszor), Pintér, Ramos, Bognár (négyszer), Kanta, Kychak (kétszer), Baki (kétszer), Farkas II, Gera és Schäfer is be tudtak kerülni.

Szerző: Guber Péter

Fotó: molvidi.hu

További hírek