ELLENFÉL-LES

Az ötödik helyen álló Honvéd vendégei leszünk szombat este

A kispestiektől kerül ki az OTP Bank Liga és a Magyar Kupa fő gólkirály-jelöltje is.

10 meccs, 9 győzelem, 1 döntetlen - ez a MOL Vidi FC mérlege február 16. óta. Együttesünk kiváló sorozatát a Budapest Honvéd ellen folytathatja, a találkozó szombaton 19:30-kor kezdődik az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, a kispestiek ideiglenes otthonában.

A vörös-feketék teljesen vegyes eredményeket tudhatnak magukénak az elmúlt hetekben, hiszen legutóbb vereséget szenvedtek Mezőkövesden, azelőtt háromgólos sikert arattak a Paks felett, a 24. fordulóban Kisvárdán játszottak döntetlent, azt megelőzően Budapesten kaptak ki a sereghajtó Haladástól, még korábban pedig Gyirmóton verték az MTK-t. Mindeközben a Magyar Kupában talpon maradtak és hozzánk hasonlóan az elődöntőben vannak, bár élvonalbeli ellenféllel még nem találkoztak - a héten a Budaörs ellen Tatabányán aratott 2-1-es sikerüket 4-2-vel "toldották meg", így 6-3-as összesítéssel kerültek a négy közé.

Házi gólkirályuk egyben az NB I fő gólkirály-jelöltje is: Holender Filip - aki nyártól már biztosan Luganóban folytatja pályafutását - 13 találattal vezet, Lanzafame 12-vel követi. A Honvédon belül Danilo a második 8-cal, de övék a Magyar Kupa jelenlegi társ-gólkirálya is, Kjartan Finnbogasonnal holtversenyben a hatgólos David N'Gog áll az élen. A kanadai táblázatot Holender szintén magabiztosan vezeti, holott csak egy gólpasszt adott eddig, hiszen a második helyezett Danilo 8+1-gyel áll.

Játékpercek tekintetében a kapus, Gróf Dávid az első, ő azon kevesek közé tartozik, akik még egy játékpercről sem hiányoztak 2018-19-ben (2340). Holender a második (2242), a 2000-et rajtuk kívül Heffler éri még el (2144), aki egyébként klubunk 2014-15-ös bajnoka is - rajta kívül még a kölcsönjátékos Tischler Patrik, valamint Pölöskei Zsolt fordultak meg nálunk, illetve a vezetőedző, Supka Attila.

A transfermarkt.de portálon a legutóbbi válogatott keretben is szereplő Gazdag Dániel éri a legtöbbet a kispestiek közül (600 ezer euró), Holender, Nagy Gergő és a még a szezon első tétmeccse előtt súlyosan megsérülő, télen kölcsönvett grúz Beglarishvili 500-500 ezer eurót.

Supka Attilának tehát az ő sérülésével mindenképpen szembe kell majd néznie szombaton, de a kulcsemberek közül legutóbb mindenki bevethető volt. Eltiltottja nem lesz a csapatnak.

Szerző: Guber Péter

Fotó: molvidi.hu

További hírek