Az MTK a rögzített játékhelyzetektől tart

A fiatalok szeretik a hullámvasutat!
 

A kék-fehérek remekül kezdték a bajnokságot, az első két forduló után két győzelemmel vezették a ligát, és még a 8. forduló után is az élmezőnyben voltak, mindössze három ponttal lemaradva az éllovas Videoton mögött.

A zuhanás a 9. fordulóban, a Ferencvárostól elszenvedett vereség - az ősz második felének nyolcmérkőzéses periódusában a megszerezhető 24 pontból mindössze ötöt szerzett meg Garami József csapata, amely vissza is csúszott a 12. helyre. Ezúttal is három pont volt a különbség, csak most nem az éllovashoz, hanem a kiesőhelyen álló Szombathelyi Haladáshoz képest.

A Honvéd elleni múlt heti győzelem kicsit javított az MTK pozícióján, a 12. helyen várja a szombat koraesti meccset. A hét közben Győrben elért 1-1 a Magyar Kupában a továbbjutást jelentette, így azt mondhatjuk, a kék-fehér fiatalok felfelé haladnak a hullámvasúton - kérdés, Sóstón újabb irányváltás következik-e.

A Székesfehérvárra készülő MTK számára nagy érvágást jelenthet, hogy valószínűleg nem játszhat a keret legrutinosabb futballistája, Kanta József, aki pénteken este átesett az ultrahangos vizsgálaton, mely kimutatta, hogy súlyos probléma nincs, a középpályás térde "csak" a terheléstől dagadhatott be. Garami József a klub honlapjának nyilatkozva elmondta: Kanta kapott egy injekciót, de 99 százalék, hogy nem lehet ott a pályán.

Az irányító mellett továbbra sem egészséges a Honvéd-meccsen rúgást kapott Dejan Vukadinovics sem, ennek tudatában várhatóan a Szatmári - Hajdú, Szekeres, Sütő, Vadnai - Gál, Pátkai, Nikházi - Pál, Eppel, Frank összeállítású tizenegy kezdi majd a meccset, csereként pedig Hegedüs, Vukmir, Ladányi, Macura, Tischler és Könyves áll az MTK-t 2004 óta dirigáló, 72 éves vezetőedző rendelkezésre.

- Hétközben nagy meccset játszott a csapat, eddig sikeres volt a tavasz, leszámítva, hogy mindkét meccs sérülést is hozott – mondta Garami József. – Kiderül, hogy a többiekből mennyit vett ki a mérkőzés. A Videoton a kupameccsen jó néhány játékost pihentethetett az alapcsapatából, de így is kivívta a továbbjutást. A Vasas elleni meccsből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, ott is komoly esélye volt a győzelemre. Ellenünk is ők az esélyesek, hiszen nehezen vitatható, hogy a jelenlegi legerősebb magyar csapatról beszélünk, mely fizikálisan is nagyon jó erőben van. Nagyon jók fejjel is, erre külön készülünk, már csak azért is, mert az elmúlt két meccsen kétszer is pontrúgás után kaptunk gólt. Annak ellenére, hogy nem mi vagyunk a favoritok, mindent megteszünk a siker érdekében!

További hírek