MAGYAR KUPA

A Zalaegerszeggel játszunk a 8 közé jutásért

Hazai pályán játszhatjuk a visszavágót november 28-án, az első mérkőzés időpontja még nem ismert Európa Liga-kötelezettségünk miatt.

A kupasorsolást, melyet a SportTV Harmadik félidő című műsorában ejtettek meg, három NB III-as csapat, hat NB II-es csapat és hét élvonalbeli alakulat várhatta, köztük csapatunk, amely a Haladás legyőzésével biztosította helyét a legjobb 16 között. A sorsoláson eldőlt, hogy az NB II-es Zalaegerszeggel találkozunk. Az biztos, hogy a visszavágót hazai pályán játszhatjuk, november 28-án, az első meccs időpontja azonban még nem ismert, ugyanis a szövetség által eredetileg kijelölt időpont - vagyis november 21. - után alig egy nappal Európa Liga-mérkőzést játszunk hazai pályán a Genkkel. A ZTE - Vidi időpontjáról később születik döntés.

Magyar Kupa, a nyolcaddöntő párosítása

Tiszaújváros (III.) – Vác (II.)

Sopron (II.)/Békéscsaba (II.)* – Vasas (II.)

Zalaegerszeg (II.) – Videoton

Létavértes (III.) – Szolnoki MÁV (II.)

Bp. Honvéd – Diósgyőr

Győri ETO – MVM Paks

Nyíregyháza (II.) – DVSC-TEVA

Dunaújváros PASE (III.) – FGSZ Siófok

* A Sopron–Békéscsaba mérkőzést elhalasztották november 7-re, ott még nem lehet tudni, hogy melyik csapat jut a legjobb tizenhat közé.

Szerző: Gyurina Zsolt

Fotó: vidi.hu

További hírek