RANGADÓ

A tavalyi bajnok és kupagyőztes otthonába látogatunk

A sajnálatos kupabúcsút követően a bajnokságban növelhetjük pontjaink számát.

Nem vár azonban könnyű mérkőzés ránk, még akkor sem, ha a DVSC jelenleg csak a hatodik helyen áll a tabellán. Utoljára 12 éve, Bekő Balázs bombagóljával tudtunk bajnokit nyerni a Debrecen otthonában.

A tavalyi bajnok és kupagyőztes az őszi szezont (az első 15 fordulót) a harmadik helyen zárta, ugyanúgy 25 pontot gyűjtve, mint mi, azonban több győzelmüknek köszönhetően ők voltak előrébb a tabellán. Tavasszal azonban rég nem látott hullámvölgybe kerültek Czvitkovicsék, és ha a tavaszi táblázatra pillantunk (melybe beleszámoltuk a két előrehozott fordulót is, amit tavaly ősszel játszottak le), akkor azt láthatjuk, hogy csupán a 10. helyen állnak (4 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség) míg a tavaszi tabella élén csapatunk áll (7 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség).

Azzal, hogy a Győri ETO jutott be a Magyar Kupa döntőjébe, és ott a DVSC lesz az ellenfele, szinte már biztosra vehető, hogy a hajdúsági csapat is indulhat nyáron a nemzetközi kupában, függetlenül attól, hogy hányadik helyen végez a bajnokságban. Érdekesség, hogy a piros-fehérek úgy jutottak az idei Magyar Kupa-döntőbe, hogy egyetlen NB I-es csapattal sem kerültek össze ebben a versenysorozatban. És mivel a győriek bajnoki címe már borítékolható, így akár egy vesztes kupadöntő is EL-indulást ér a DVSC-nek.

Ettől függetlenül biztos, hogy óriási presztízscsata várható vasárnap délután, hiszen az elmúlt évek két legeredményesebb magyar csapata néz farkasszemet egymással.

Klubunk a rangadóra szurkolói buszt is indít, valamint pénteken még kedvezményes áron lehet a belépőt megvásárolni a VidiShopban!

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: Kupeczik Krisztián

További hírek