ELLENFÉL-LES

A kiesés elől menekülő DVTK-t fogadjuk

A miskolci együttes legutóbbi három bajnokiján kikapott, a kispadon már nem Horváth Ferenc ül.

A DVTK a tavalyi 9. helyezés után nagy reményekkel vágott neki a 2016-2017-es idénynek. Jól is kezdték a bajnokságot, éppen minket győztek le idegenben az első fordulóban (1-2), majd hazai pályán az Újpest ellen is begyűjtötték a három pontot, utána azonban kilenc forduló alatt mindössze 2 pontra futotta tőlük. A rossz sorozatot balszerencsénkre ellenünk törték meg egy győzelemmel (0-2), az azt követő 10 fordulóban pedig 10 pontot szereztek. Mindhárom eddig lejátszott tavaszi játéknapon vereséget szenvedtek, 9 gólt kaptak és csak 2-t lőttek. Az elmúlt héten - még a DVSC elleni bajnoki előtt - menesztették Horváth Ferenc vezetőedzőt, helyét ideiglenesen Vitelki Zoltán vette át, így ellenünk is ő meccsel majd. Az új vezetőedző kinevezése bármelyik nap megtörténhet.

A csapattól télen távozott Bognár István (FTC), Lázár Pál (szünetelteti pályafutását), Nikházi Márk (MTK), és Németh Milán (Sopron), az elmúlt hétvégén pedig Elek Ákos (Kajrat Almati). Érkezett Busai Attila (FTC), Fülöp István (FC Botosani), Szarka Ákos (FC DAC) és Nagy Tibor (Újpest FC).

Az eddigi 22 fordulóban 21 pontot szereztek a piros-fehérek, 26 gólt lőttek és 45-öt kaptak (ez utóbbi a legtöbb az NB I-ben idén). Hárman is 4 gólig jutottak eddig a szezonban, Bognár István, Lipták Zoltán és Novothny Soma.

Az előző fordulóban a következő játékosok kaptak lehetőséget: Rados - Jagodinskis, Lipták, Vela (Kitl), Ugrai (Fülöp), Lőrincz, Daushvili, Elek, Szarka (Makrai), Novothny, Eperjesi.

 

Szerző: Vidi.hu

Fotó: vidi.hu

További hírek