A két vezetőedző értékelte az Újpest FC - Fehérvár FC bajnoki mérkőzést

Bartosz Grzelak és Nebojsa Vignjevic nyilatkozott a lefújás után.

Bartosz Grzelak:

“Azt tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz az újpesti szezonkezdéssel, de ezzel együtt is úgy érzem, hogy kicsit mi láttattuk még jobb csapatnak az Újpestet. Ne értsenek félre, jó együttesről van szó, de túlságosan tiszteltük őket, mondhatni odaadtuk nekik az első negyvenöt percet. Néhányan túl idegesek, feszültek voltak, de ezek az érzések az ő ambicójukból eredtek. Nagyon akarta mindenki, hogy jól sikerüljön a szezonnyitó, csalódottak vagyunk az eredmény miatt, de biztos vagyok benne, hogy tudunk ennél jobban játszani. A második félidőben, emberelőnyben már jobban játszottunk, megszereztük a szépítő gólt, illetve lőttünk egy másodikat is, amelyet sajnos VAR-vizsgálat után érvénytelenítettek. Még nem volt alkalmam visszanézni, úgy érzem, hogy nem sokon múlott, hogy megadják Kodro gólját.”

Vezetőedzőnk kérdést kapott Csongvai Áron új posztjáról, valamint a fiatal Pető Milán játékáról is.

“Áron a felkészülés során jó teljesítményt nyújtott ezen a poszton, támadásban az éles beadásai sokat jelentenek, jól tudjuk hasznosítani a képességeit a szélén is, elképzelhető, hogy itt játszik a jövőben, de az is hozzátartozik a teljes képhez, hogy jelenleg öt teljesen fitt hátvéd áll rendelkezésünkre, így "belőlük" kell összeállítanom a hátsó sort. Pető Milánban nagy potenciál rejlik. Látom ahogy napról-napra nagy koncentrációval dolgozik, jól teljesít az edzéseken és szerintem ma is lehetett látni azt, hogy ezen a szinten is képes helyt állni.”

Nebojsa Vignjevic:

"A játékosok szívének köszönhető a mai győzelem. Nagyon sajnáltam a piros lapot, mert nagyon jól kezdtük a meccset és nagyon jól játszottunk addig. Több, mint hatvan percet emberhátrányban játszani nem könnyű, de minden játékos jól megoldotta a feladatot. Lehet ilyenkor taktikázni, segíteni az oldalvonalról a csapatot, de ez az ő győzelmük volt ma. A Vidi főleg technikai képzettséget tekintve egy jó csapat, nem könnyű ellenük kontroll alatt tartani a mérkőzést, örülök annak, hogy nekünk ez sikerült. “

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek