ELLENFÉL-LES

A hetedik Mezőkövesd érkezik hozzánk kedd este

Ősszel, idegenben 2-1-re legyőztük a sárga-kékeket.

Az OTP Bank Liga 19. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC látogat a MOL Aréna Sóstóba. A találkozó kedden 20.00-kor kezdődik, zárt kapuk mögött.

Vendégünk a hetedik helyről várja az összecsapást, mégpedig egy remek sorozat közepén, úgyanis a matyóföldi együttes az elmúlt öt bajnokiján 13 pontot szerzett, amivel a kiesőhelyről középcspattá lépett elő. A kispadon novemberben Pintér Attila váltotta Kuttor Attilát, az új vezetőedzővel nyolc meccsből ötöt megnyertek, csupán kétszer kaptak ki. A liga legkevesebb rúgott gólja (19) az övék, viszont kapott gólok tekintetében nem panaszkodhatnak, holtversenyben a negyedik legjobbak (24-gyel). Egykori játékosunk, Berecz Zsombor a Kövesd idei legeredményesebb játékosa, eddig 4 találatot jegyzett. A tavaszi szezont egy kisvárdai döntetlennel (0-0) kezdték, hétvégén az Újpestet győzték le (3-2) hazai pályán. 

A MOL Magyar Kupában is érdekelt Pintér Attila gárdája, a legjobb 16 közé jutásért az NB II-es Ajka otthonában lépnek pályára február 10-én. Az előző körben az NB III-as Gyöngyöst (4-1), azt megelőzően a Megyei I. osztályú Mándokot (8-1) búcsúztatták, mindkétszer idegenben győztek.

Ősszel Mezőkövesden találkoztunk a sárga-kékekkel, és Nego, valamint Houri góljaival 2-1-re nyertünk. NB I-es történelmünk során hétszer fogadtuk a Mezőkövesdet és csupán egyetlen alkalommal végeztünk döntetlenre, hatszor győztesen hagytuk el a pályát. 

Ezúton is felhívjuk figyelmeteket, hogy a kedden 20.00-kor kezdődő MOL Fehérvár FC - Mezőkövesd Zsóry FC bajnokit zárt kapuk mögött rendezzük meg, kérünk benneteket, ne induljatok el a mérkőzésre, mert nem fogtok tudni belépni a stadionba! Az összecsapásról a molfehervarfc.hu oldalon élő, szöveges tudósítást olvashattok, az M4 Sport+-on és az m4sport.hu weboldalon pedig élőben nézhetitek a meccset!

Szerző: molfehervarfc.hu

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek