A hatodik helyezett Paksi FC vendégei leszünk szombat délután

A legutóbbi tíz egymás elleni bajnokinkból csak egyet tudtunk megnyerni a Paks ellen. 

Szombaton 17 órakor 42. alkalommal mérkőzünk meg a Paksi FC-vel az élvonalban. Az eddigi 41 egymás elleni bajnoki nagy Vidi fölényt hozott: 20 alkalommal nyertünk, 12 döntetlen mellett pedig 9 vereséget szenvedtünk.

Ugyanakkor a legutóbbi tíz egymás elleni bajnokinkból csupán egyet tudtunk megnyerni, öt döntetlen mellett négy paksi siker született. 

A Paksi FC Waltner Róbert irányításával kezdte el a szezont, az első fordulóban épp ellenünk nyert a Tolna vármegyei alakulat 2-0-ra. Az eddigi 22 bajnokijából nyolcat megnyert, öt döntetlen mellett pedig kilenc vereséget szenvedett szombati ellenfelünk. A Paks lőtte a második legtöbb gólt (38) a bajnokságban, de a második legtöbbet is kapta (37).

Idén februárban a DVSC - Paks (2-1) bajnokit követően Waltner Róbert helyére a korábbi paksi sikeredzőt, Bognár Györgyöt nevezték ki a csapat élére. Irányításával Mezőkövesden 2-0-ás vereséget szenvedett a Paks, majd Felcsúton 4-1-re nyert, a legutóbbi fordulóban pedig 3-1-re győzte le a ZTE-t hazai pályán. 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON

A téli szünetben nem sokat változott a Paksi FC kerete, hárman érkeztek és ketten távoztak.

ÉrkezőkHaris Attila (Soroksár), Skribek Alen (Puskás Akadémia)
Kölcsönbe érkezők: Balázs József (MTK Budapest)
Távozók: - 
Kölcsönbe távozókRácz Gergő (MTK Budapest), Szabó Bálint (Antalyaspor – Törökország)
forrás: nso.hu

A Paksi FC legeredményesebb játékosa a 15 gólos Varga Barnabás, aki az NB I-es góllövőlistát is vezeti. 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: molfehervarfc.hu

További hírek