LIGAKUPA

A Dunaújvárossal játszunk a Ligakupa nyolcaddöntőjében (Frissítve)

December elején egy hét alatt háromszor mérkőzünk meg megyei riválisunkkal. Amennyiben továbbjutunk, a Sopron - DVSC párharc győztesével találkozunk a negyeddöntőben.

A keddi FTC - Paks Ligakupa-mérkőzés után a SportTV-ben kisorsolták a Ligakupa nyolcaddöntőjének párosításait. Csapatunk a Dunaújvárossal mérkőzik meg. A továbbjutásról két mérkőzés dönt. Az első találkozót, december 2-án idegenben játsszuk, a visszavágót egy héttel később Székesfehérváron rendezik meg. Érdekesség, hogy a két Ligakupa-mérkőzés között egy bajnokit is játszunk a Dunaújváros ellen, december 6-án.

LIGAKUPA, NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁS
Sopron (II.)–DVSC-Teva
Dunaújváros–Videoton
PMFC–Szombathelyi Haladás
MVM-Paks–MTK Budapest
Újpest–Ferencváros
Győri ETO–SZTK-Erima (II.)
Diósgyőr–Honvéd
Békéscsaba (II.)–Nyíregyháza

Frissítve - 11.26. 10.30

Szerda délelőtt az is kiderült, hogy amennyiben továbbjutunk a Dunaújváros ellen, a Sopron - DVSC párharc győztesével találkozunk a negyeddöntőben, amiket 2015. március 17-én és április 21-én rendeznek majd.

A kieséses táblázat szerint az említett csapatokon kívül a mi águnkhoz a PMFC - Haladás és a Paks - MTK meccsek tartoznak, tehát a négy együttes valamelyikével mérkőznénk meg a sorozat elődöntőjében, ha addig eljutnánk. 

A Dunaújváros elleni nyolcaddöntő első meccsét nem közvetíti a Sport TV. A visszavágók közül egyelőre hármat is megjelölt a társaság (melyben benne van a Vidi - Dunaújváros), de csak az első kör eredményeinek függvényében döntenek majd arról, hogy végül melyik összecsapás kerül képernyőre.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek