ELLENFÉL-LES

A bajnokságot győzelemmel kezdő Puskás Akadémiához látogatunk vasárnap

Komoly játékosmozgás volt a PAFC-nál a nyáron.

4-2-es sikerrel abszolválta a Kaposvár elleni nyitófordulót a MOL Fehérvár FC együttese. Az OTP Bank Liga 2. körében a Puskás Akadémia FC vár csapatunkra, a találkozó augusztus 11-én, 18 órakor kezdődik a Pancho Arénában.

A felcsúti gárda már a felkészülési időszakban is remekül szerepelt - a Csákvárt, a Haladást, a Zarkovót és a Larisszát is legyőzték -, a bajnokságot pedig szintén sikerrel kezdték: Újpesten arattak 3-1-es győzelmet, így jelen pillanatban a MOL Fehérvár FC mögött 2. helyen állnak a tabellán.

A győzelem kulcsfigurája volt korábbi légiósunk, Ezekiel Henty, aki előbb duplázott, majd le kellett cserélni az Illovszky Stadionban. Ő a nyáron tért vissza eszéki kölcsönből Felcsútra, de rajta kívül is számos erősítés érkezett a PAFC-hoz. A középpályás Yoell van Nieff (Heracles) és a középhátvéd Meissner (Willem II) egyaránt a holland élvonalból tették át székhelyüket, kettejük összesen 167-szer léptek pályára az Eredivisie-ben. Fülöp Lóránd a Botosaniból, Huszti András Tiszakécskéről, az Újpest ellen kezdő Vanecek a Hearts-tól, a csereként beálló Mebrahtu a Sparta Prahától szerződött a Puskáshoz, míg Sós Bencét kölcsön után végleg megszerezték klubunktól, Radics Márton pedig az utánpótlásból került fel az első kerethez.

Távozói oldalon is jelentős a lista. Benedik Mioc Eszékre tért vissza kölcsönszerződése lejártával, Csilus Ádám, Szakály Péter és a panamai Tony Taylor szerződéseit felbontották, a többieknek új klubjuk lett. Prosser és Danilovic a Diósgyőrbe, Osváth és Balogh Balázs a Paksba, Szécsi Márk kölcsön után végleg a DVSC-be, Molnár Gábor kölcsön után végleg a Mezőkövesdbe, Radó András a Zalaegerszegbe, Rus Adrián pedig éppen a Vidihez igazolt. Külföldre is mentek játékosok: Liridon Latifi a moldáv bajnok Sheriff Tiraspolhoz írt alá, Gonzalo Vega az uruguayi másodosztályú Rentistashoz, Bachana Arabuli pedig a görög Panionioshoz.

A transfermarkt.de portál így keretértéküket most 9,55 millió euróra taksálja, ami a harmadik legmagasabb a magyar élvonalban. A legtöbbet Henty (850 ezer euró) éri, Vanecek 750 ezer eurón áll, míg Knezevic, Meissner és Fülöp 700-700 ezer eurón.

Az első fordulóban a nyáron érkezett vezetőedző, Hornyák Zsolt így állította össze kezdőjét: Hegedüs - Szolnoki, Meissner, Hadzhiev, Nagy Zs. - Sós (Kiss T., 84.), van Nieff (Spandler, 72.), Radics - Knezevic - Henty (Mebrahtu, 62.), Vanecek.

A felsoroltakból Szolnoki (aki egyben a PAFC csapatkapitánya is) klubtörténetünk egyik legsikeresebb játékosa, de Nagy Zsolt, Sós és a már említett Henty is megfordultak a Vidiben - csakúgy, mint a jelenleg sérült Varga József, illetve a stábból Polonkai Attila erőnléti edző és Hajnal Imre sportmasszőr.

Szerző: Guber Péter

Fotó: pfla.hu, molfehervarfc.hu

További hírek