ÚJPEST FC - VIDEOTON FC 1-0 (0-0)

A 93. percben szerzett góllal nyert ellenünk az Újpest

Az első félidőben sok ziccerünk volt, a második játékrészben itt is, ott is voltak helyzetek, végül a 93. percben egy szöglet után lőtte a győztes gólt a hazai csapat a Ligakupa mérkőzésen.

A Ligakupa negyedik fordulójában Újpestre látogattunk és meglepően sokan, körülbelül 1000-en voltak kíváncsiak a helyszínen az összecsapásra. Egy héttel ezelőtt, hazai pályán - emberhátrányban - 3-1-re sikerült nyernünk a fővárosi lila-fehérek ellen.

Szinte azonnal magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és már az első perctől kezdve nagy nyomást gyakoroltunk a hazaiakra. A 2. percben Kleinheisler jó 35 méterről ívelt kapura, Balajczának nagyot kellett védenie, a labda ugyanis befért volna a léc alá. Két perccel később Trebotic lőtt 14 méterről kapura, Balajcza ismét a helyén volt. A 7. percben Feczesin járt közel a gólszerzéshez, 16 méterről leadott lövése azonban centikkel a jobb kapufa mellett suhant el. Nem telt el öt perc, és ismét Kleinheisler villant egyet, a bal szélről befelé cselezett, majd 17 méterről nagy erővel lőtt kapura, a labda az oldalhálót érintve hagyta el a játékteret. A találkozó 28. percében Heffler lövését kellett védenie Balajczának, majd két perccel később Sándor György próbálkozása tévesztett célt 18 méterről. Az első félidő második fele már valamivel kiegyenlítettebb volt, igazán nagy helyzete azonban nem volt az Újpestnek.

Szünetben a hazaiak hármat is cseréltek, ennek ellenére ez a félidő is nagy Vidi-helyzettel kezdődött. Trebotic a bal szélről adott középre, Sándor pedig öt méterről alig fejelt kapu mellé. Az első hazai kapu felé tartó lövésre az 52. percig kellett várni, ekkor Szalánszki 22 méterről vette célba Horváth kapuját, azonban jó másfél métert tévedett. Két perc múlva egy szép fehérvári akció végén Kleinheisler elé került a labda, aki kapásból szép mozdulattal, 12 méterről kapura is lőtt, egy újpesti játékosban azonban elakadt a löket. A 66. percben nagyon közel járt az Újpest a gólszerzéshez. Vasziljevics a jobb szélről adott be, a hosszún érkezett Marques, aki kapásból rá is lőtte a labdát 10 méterről, a játékszer Horváthon túljutott, Fejes azonban a gólvonalról kivágta azt. Nagy mentés volt! A második félidő jóval kiegyenlítettebb volt, mint az első 45 perc, mindkét kapu előtt adódtak gólszerzési lehetőségek. Amikor már mindenki elkönyvelte, hogy 0-0-ás döntetlennel zárul a meccs, akkor egy szöglet után a 93. percben érkezett Tcveiba Sandro, és közelről a kapunkba kotorta a labdát (1-0). Ezzel elszenvedtük első vereségünket az idei szezonban.

A csoport másik meccsén a Vasas hazai pályán 2-1-re nyert az Ajka ellen. Továbbra is elsők vagyunk a Ligakupa "E" csoportjában, 2 ponttal előzzük meg a második Újpestet, 3 ponttal pedig a harmadik Vasast.

Vasárnap 16:30-kor a DVSC látogat a Sóstói Stadionba, ez lesz az ősz egyik legnagyobb rangadója.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek