TUDÓSÍTÁS

5-2-es győzelem az FC Hebar ellen

Csapatunk Christensen, Katona, Pető, Larsen és Kovács Patrik góljaival győzte le bolgár ellenfelét.

Csapatunk harmadik nyári, egyben a szlovéniai edzőtábor első felkészülési mérkőzésén a bolgár első osztályú FC Hebar Pazardzhik ellen lépett pályára Kranjska Gorán. Pető Tamás vezetőedző a Tóth - Melnyik, Serafimov, Spandler, Schön - Csongvai, Bedi - Katona, Christensen, Kastrati - Gradisar kezdő tizenegyet jelölte ki a találkozó előtt.

Az első tíz percben Katona veszélyeztetett két kiugratásnál, de nem jutott el lövésig. A 11. percben Gradisar beadása után Kastrati szerezhetett volna vezetést csapatunknak, de a bolgár kapus nagyot védett a ziccernél. Három minutummal később viszont már gólnak örülhettünk: Bedi harcolt ki tizenegyest, amit Christensen értékesített magabiztosan, a kapu jobb oldalába lőve a labdát (1-0).

Nem sokkal később Kabov megpattanó lövésével egyenlített az FC Hebar (1-1). Az első félóra végén Kastrati remek csele után Melnyiket hozta nagy helyzetbe, új igazolásunk azonban elvétette a kaput. Az első játékrész utolsó veszélyes lövését Katona eresztette meg a 41. percben, de a védők blokkolni tudtak, így döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok.

Barátságos, 2024-2025, Felkészülési mérkőzések, Nyári- és őszi barátságos mérkőzések

11 július csütörtök

Fehérvár FC
  • Christensen
  • Katona
  • Pető
  • Larsen
  • Kovács

5-2

Kranjska Gora Stadion Kranjska Gora

FC Hebar Pazardzhik
  • Kabov
  • Mihaylov

Fehérvár FC

Tóth Balázs (Veszelinov Dániel 61') - Bohdan Melnyik (Huszti András 77'), Nikola Serafimov, Spandler Csaba, Schön Szabolcs - Csongvai Áron, Bedi Bence (Kasper Larsen 73') - Katona Mátyás (Babos Bence 70'), Tobias Christensen (Nicolas Stefanelli 65'), Lirim Kastrati (Pető Milán 50') - Nejc Gradisar (Kovács Patrik 65')

FC Hebar Pazardzhik

Rosa Márcio (Debarliev Peter 46') - Zbun Oleksiy, Penchev Bozhidar, Kabov Atanas, Mihaylov Martin, Raynov Martin, Nikolaev Nikolay (Krastev Kaloyan 46'), Pehlivanov Kaloyan, Fonkeu William, Makni Nabil, Tartov Georgi


Vezetőedzőnk a szünetben nem cserélt, a fordulás utáni első lehetőség pedig Kastrati előtt adódott, lövése elkerülte a bolgárok kapuját - nem sokkal később koszovói szélsőnket Pető Milán váltotta. Az 54. percben ismét megszereztük a vezetést: a kapus nem tudta megkaparintani a labdát, Pető passza után Christensen lövését még védte a hálóőr, Katona próbálkozásánál azonban már ő is tehetetlen volt (2-1). 60 percet követően kapust cseréltünk, Tóth Balázs helyére Veszelinov Dániel érkezett. A 63. percben Mihaylov szabadrúgásból 2-2-re módosította az állást.

Kovács Patrik és Stefanelli érkezett a pályára, majd újabb Vidi-gól következett, Csongvai indítása után Pető lépett ki és értékesítette a helyzetet (3-2). Innen már nem engedte vissza csapatunk ellenfelét a mérkőzésbe, Bedi és Schön lövése fölé szállt, Kovács Patrik centikkel tévesztett célt, érett a negyedik találatunk. Ami aztán jött is, nem is akármilyen lövésből! A pár perccel korábban beállt Kasper Larsen mintegy bő 30 méterről vette célba a kaput, és nagy gólt ragasztott a felső sarokba (4-2). Stefanelli lábában még benne maradt az ötödik gólunk, Kovács Patrikéban viszont már nem, lövése a bal kapufa érintésével jutott a kapuba a 85. minutumban (5-2).

Csapatunk így magabiztos, 5-2-es győzelmet aratott a Hebar Pazardzhik ellen. Pénteken edzés szerepel az edzőtábor programjában, szombaton pedig a szlovén NK Dekani ellen lépünk pályára legközelebb.

Szerző: Óházy Bálint

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek