KOVÁCS ISTVÁN:

"Pályafutásom eddigi legnagyobb gólját lőttem a Honvéd ellen"

Fiatal középpályásunk azt is hangsúlyozta, hogy a történelmi győzelem igazi csapatmunka eredménye volt.

"Az egész csapat nagyon dinamikusan játszott, rendkívül szervezett volt a védekezésünk és a támadásaink is. Mivel a labdarúgás az csapatjáték, ezért nem hiszem, hogy a saját teljesítményemet külön kellene értékelni. Úgy érzem, az egész csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott ma este. Nagyon örülök a gólomnak, az biztos, hogy pályafutásom eddigi legnagyobb találata volt. Remélem, sikerül még hasonlóan szép gólokat szereznem. A védekezésünk ősszel is kiemelkedő volt még európai szinten is, most pedig már támadásban is dinamikusabbak vagyunk. Bízom benne, hogy tavasszal mindez eredményességgel is párosulni fog, hiszen még nem mondtunk le a bajnoki címről, és mellette ott van a Ligakupa és a Magyar Kupa is" - nyilatkozta honlapunknak Kovács István közvetlenül a Honvéd elleni mérkőzésünk után.

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek