VIDI - DIÓSGYŐR 0-0

"Ezúttal nem sikerült betalálnunk"

Vezetőedzőnk, Paulo Sousa és a vendégek mestere, Sisa Tibor a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Paulo Sousa: Egy nagyon jó és folyamatosan fejlődő csapat ellen játszottunk ma, amely nagy hangsúlyt helyezett a védekezésére. A döntetlen talán egy picivel több volt annál, mint amit az ellenfelünk a mai mérkőzés alapján megérdemelt volna. Több komoly helyzetet is sikerült kidolgoznunk, elegendőt ahhoz, hogy megnyerhessük a mérkőzést, betalálnunk azonban ezúttal nem sikerült. Az egyértelműen érezhető volt a mérkőzésen, hogy mindkét csapat nagyon szeretett volna nyerni. A szurkolók ezúttal is kitűnő hangulatot teremtettek.

Sisa Tibor: Európa Liga résztvevő csapattal játszottunk idegenben, amelyikben ráadásul nagyon jó játékosok szerepelnek. Ettől függetlenül nem egy pontért jöttünk, de végül ennyit sikerült szereznünk, amit úgy érzem, hogy meg is érdemeltük. Küzdelmes meccs volt, sokat tettünk azért, hogy ponttal távozhassunk. Nagy helyzeteink ugyan nem voltak, inkább csak lehetőségek, ám ezek közül egyiket sem értékesítettük, ezért azt gondolom, hogy a győzelem erős túlzás lett volna, a döntetlen reális végeredmény. Pici lépés volt előre a mai mérkőzés azon az úton, amin korábban elindultunk.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek