VIDEOTON FC - LOMBARD PÁPA 2-0 (1-0)

"Az idei szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtottuk"

A Vidi - Pápa Ligakupa-meccset követően a két csapat szakvezetője értékelte a mérkőzést.

Az idei szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtottuk, már az első félidőben akár három-négy gólt is rúghattunk volna, mi irányítottuk a játékot a mérkőzés szinte minden pillanatában. Ezúttal is éretten futballoztunk, és ez meghozta az eredményét. A szurkolók most is végig segítettek, támogattak minket, ennek pedig a mai mérkőzésen is - mint mindig - nagy szerepe volt a sikerben.

Jó tempójú, hajtós mérkőzést játszottunk, egy jó csapat ellen, és nem vallottunk szégyent. Hosszú idő után ez volt az első meccsem a csapat kispadján, kilencven perc után tisztábban látok, látom a hibákat, látom, hogy mi az, amit majd még gyakorolnunk kell, de most lesz másfél hetünk kijavítani ezeket a következő bajnoki találkozóig. Az első félidőről viszont nem nagyon szeretnék beszélni, mert az nem a fociról szólt. Ott kamikaze zajlott, mindkét csapat részéről.

Szerző: Gyurina Zsolt

Fotó: vidi.hu