"Az eredménnyel nem, de a mentalitással elégedett vagyok"

A két edző a mérkőzést követően értékelte a látottakat.


"Az eredménnyel természetesen nem, de a játékosok mentalitásával, és azzal, hogy a mérkőzés nagy részében - még 10 emberrel is - uralni tudtuk a játékot, elégedett vagyok. Ezúttal is számos helyzetet kidolgoztunk, de ilyen a foci, van amikor a kapufáról mindig kifelé pattan a labda, az ellenfél kapusának pedig több nagy védése is volt, de biztos vagyok benne, hogy a következetes munkának előbb-utóbb meglesz az eredménye. Most az új játékrendszer kidolgozása a legfontosabb feladatunk, és ebben lépésről-lépésre haladunk. A jövőben is minden mérkőzésen és minden sorozatban amiben elindulunk, csak a győzelem lehet a cél számunkra. Csak ezzel a mentalitással érdemes kimennünk a pályára."

Supka Attila: "Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy szerettük volna, magyarosan szólva "tele volt a nadrág" a nagynevű ellenfelünkkel szemben. A második félidőben sikerült támadóbb szellemben futballoznunk. Emberhátrányban önkéntelenül is visszább álltak a játékosaim, azonban több alkalommal is növelhettük volna az előnyünket. Mindent megtettünk a 3 pontért, és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést."

Szerző: Wéninger Ákos