Ez összesen nyolcadszor fordul elő klubunk történelmében. Az elmúlt időszakban óriási a Vidi fölénye a magyar csapatok között.
Nyarunk utolsó tétmeccsén, az AEK Athén FC elleni Bajnokok Ligája-visszavágón már 12. alkalommal láthatják majd pályára lépni drukkereink a MOL Vidi FC-t hivatalos sorozatban a 2018-19-es szezonban. Az újabb zsúfolt nyarat - amely természetesen az eredményes nemzetközi szereplésnek köszönhető - az elmúlt idények során már megszokhatták szurkolóink.
A Vidi ugyanis zsinórban negyedik alkalommal játszik minimum 12 téttel bíró találkozón június, július és augusztus folyamán: 2015 óta tart ez a tendencia. A Vidi 2015-ben és 2017-ben az Európa Liga rájátszásába, 2016-ban a selejtezők harmadik köréig jutott, jelenleg pedig őszi nemzetközi szereplésünket már bebiztosítva a Bajnokok Ligája rájátszásában szerepelünk, miközben az OTP Bank Liga küzdelmei is folynak. Az ezen időszak alatt lejátszott nyári meccsek tekintetében elsöprő együttesünk fölénye.
Magyar csapatok nyári tétmérkőzéseinek száma 2015 óta | ||
Helyezés | Csapatnév | Meccsszám |
1. | MOL Vidi FC | 53** |
2. | Ferencvárosi TC | 40 |
3. | Debreceni VSC | 37 |
4. | Budapest Honvéd FC | 34 |
5. | MTK Budapest FC | 32 |
A sorozatos nyári meccsdömping egyébként a Vidi történetében sem gyakori, összesen 8. alkalommal fordul elő, hogy a szám 10 meccs fölé kúszik és az összesre 2006 óta került sor.
A MOL Vidi FC 10 vagy annál több nyári tétmeccset számláló idényei* | ||
Helyezés | Szezon | Meccsszám |
1. | 2015-16, 2017-18 | 14 |
3. | 2016-17 | 13 |
4. | 2012-13, 2018-19** | 12 |
6. | 2009-10, 2011-12 | 11 |
8. | 2006-07 | 10 |
*Az 1985-86, 1986-87 és 1987-88-as idények során nyáron sorrendben 13, 11 és 10 találkozóra került sor, amennyiben az Intertoto Kupát is beleszámítjuk, ám mivel az akkoriban nem volt hivatalos UEFA-sorozat, a fenti felsorolásba nem került bele.
**Az AEK elleni visszavágót is beleszámítva
Author: Guber Péter
Photo: molvidi.hu