SZURKOLÓI

Vidi - KTE: váltsa meg belépőjét 500 forintért

Szurkoljon élőben a bajnokcsapatnak az OTP Bank Liga tavaszi szezonjának utolsó hazai mérkőzésén. A nem fedett lelátókra mindössze 500 forintért vásárolhat belépőt kizárólag elővételben, online pedig 450 forintért.

Az OTP Bank Liga 29. fordulójában, vasárnap, 16.30-tól a Kecskemét lesz a Vidi vendége. A következő szezont már Diósgyőrben kezdő Bekő Balázs vezette KTE remek tavaszt produkált és jelenleg a nyolcadik helyen áll. Csapatunk már fordulókkal korábban megnyerte a bajnokságot, sőt azóta az is kiderült, kiemeltként várhatjuk a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körét. (Erről ide kattintva olvashat bővebben.) 

Közönségtalálkozó

Vasárnap 15.00 és 16.30 között a Fehérvár Rádió is újra kilátogat Sóstóra, a szurkolók pedig üzenhetnek szeretteiknek és természetesen a Vidinek is az éteren át, és gazdára talál sok ajándék is! Továbbá minden kedves szurkolónk ajándékba kap egy 2014-2015-ös bajnoki csapatképet a belépést követően.

Csapatunk a mérkőzés után pedig szeretné a pályán kívül is megköszönni szurkolóink egész éves támogatását, ezért előreláthatólag egy órával a lefújást követően közönségtalálkozónkra várjuk a Vidi-szimpatizánsokat a MOL tribün C és D szektora alatti fedett részén. Lehetőség lesz dedikáltatni és közös fotókat készíteni a játékosokkal, valamint a szakmai stáb tagjaival.

Jegyinfó

Jegyeket online is vásárolhatnak, az árakról és a szektorbeosztásról az alábbi táblázat segítségével tájékozódhatnak. Ahogy lenti táblázatunkban látszik, a 14 éven aluli gyermekeknek ingyenes a belépés a hazai szektorokba, de 0 forintos jegyet nekik is kötelező váltani a jegypénztáraknál. A nem fedett lelátókra mindössze 500 forintért vásárolhat belépőt kizárólag elővételben, online pedig 450 forintért. A mérkőzés napján az elővételi akció kizárólag az online vásárlásnál lesz érvényben, a helyszínen a már megszokott jegyárakon vásárolhat belépőt. A Sóstói Stadion kapui 14.30-tól nyitnak május 24-én. Mindenkinek javasoljuk, hogy vásárolja meg elővételben belépőjét kedvezményes áron!
 

 

Jegyértékesítési helyszínek

- Sóstói Stadion (Csíkvári út 10.)
   Külső 2/A pénztár: a mérkőzés előtt két órával
- Sóstói Stadion főpénztár: csütörtök-péntek 15-18-ig
- VidiShop (Piac tér 4.): hétköznap : 9:30-17:00 (ebédszünet:12:30-13-ig)
- Auchan: minden nap 08-20 óráig a vevőszolgálati pultnál
- Fehérvári Ajándékbolt (a Tourinform iroda mellett): hétköznap: 9.00 – 18.00 Szombaton: 9.00 – 13.00
 

 

Online ide kattintva vásárolhatja meg belépőjét 10%-kal olcsóbban!

 

Beléptetéssel kapcsolatos információk a Sóstói Stadionban

Klubunk csak névre szóló jegyet értékesít a hazai bajnoki mérkőzésekre. Ez azt jelenti, hogy a mérkőzésekre belépő szurkolóknak a jegy megvásárlásakor meg kell adniuk nevüket, születési helyüket és születési idejüket. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amennyiben jegyet vásárolnak, minden egyes mérkőzés előtt szükség lesz ezeknek az adatoknak a megadására a pénztárainknál. Az adatok helyességét a beléptetésnél a rendezőknek ellenőrizniük kell majd, tehát a jegyek, illetve bérletek mellett fényképes igazolványt is fel kell majd mutatnia szurkolóinknak.

Klubkártya

A 2015-ös tavaszi szezonban továbbra sem kell klubkártya a jegyvásárláshoz a hazai mérkőzésekre. Azon szurkolóink számára viszont, akik idegenbeli meccsekre is el kívánják kísérni a csapatot tavasszal is, vagy más stadionokba is ellátogatnának, köztük a válogatott mérkőzéseire, mindenképpen szükségük lesz klubkártyára, ugyanis a legtöbb NB I-es csapat és a nemzeti tizenegy mérkőzéseire nem lehet klubkártya nélkül belépőt vásárolni.

Ide kattintva minden információt elolvashat a klubkártyáról!

Szurkolói buszok

Ezúttal is ingyenes buszok indulnak a város több pontjáról, a Sóstói Stadion felé 15 órakor, vissza pedig 18.45-kor.

Az útvonalak:

1./Köfém ltp- Zombori út- Budai út (Titeli)- Budai út,Fiskális út- Kisteleki út -- Király sor,Géza út --Széna Tér- Várkörút- Széchenyi út/ Református ált. iskola - Tóvárosi lakónegyed - Sóstói Stadion és vissza/

(A Fehérvár Áruháznál nem állnak meg a buszok!)

2. Sajó utca - Sajó utca 102. – Rába_Bébic utca – Rába_Pityer utca - Száva utca - SZKG- Hosszútemető - Gellért utca- Piactér – Széchenyi út/ Református ált. iskola - Tóvárosi lakónegyed- Sóstói Stadion és vissza

Author: Acsai N. Ferenc

Photo: vidi.hu

More news