Varga Dórának nem csak a 4-0 miatt marad emlékezetes a Gyirmót elleni bajnoki

Fiatal szurkolónk kezét a szombati mérkőzés szünetében, a pályán kérte meg barátja, Gyenizs Dávid. Dóra természetesen igent mondott.

A Vidi - Gyirmót összecsapás szünetében Varga Dóra arra készült, hogy elvégezze a második félidő kezdőrúgását, amit barátjától, Gyenizs Dávidtól kapott ajándékba. A csapatokkal együtt ő is kivonult a pályára, lendített, passzolt, majd elindult volna az oldalvonal felé, ha nem azt látja, hogy szerelme, Dávid, egy rózsával a kezében éppen felé tart. A hangszórókból ekkor már a New Level Empire Szerteszét című dala szólt, és ő is rájöhetett, a kezdőrúgással még nincs vége a meglepetéseknek. Dávid letérdelt elé, a kijelzőkön pedig megjelent a kérdés: "Hozzám jössz feleségül?" Dóra természetesen igent mondott, megcsókolta Dávidot, és az ifjú pár hatalmas tapsviharban sétált le a játéktérről. A pálya szélén néhány mondatra megállt az újdonsült menyasszony a vidi.hu riporterének.

"Elmondani nem tudom, mennyire boldog vagyok! Kicsi korom óta járok a Vidi meccseire, az, hogy egyszer itt kérik meg a kezem, soha nem jutott volna eszembe. Hatalmas meglepetés volt ez nekem" - mondta Varga Dóra.

Az immár vőlegény Gyenizs Dávid a mérkőzés előtt elmondta, Dóra nagy Vidi-szurkoló, ezért egy kezdőrúgással lepte meg. Mivel kedvesével majdnem napra pontosan három éve alkotnak egy párt (november 10-én lesz az évfordulójuk), jött az ötlet, mi lenne, ha a kezdőrúgást még egy lánykéréssel is "kiegészítené". Egyrészt egy ideje érlelődik benne a gondolat, hogy feleségül kérje barátnőjét, másrészt ennél jobb időpontot és helyszínt nem találhat az alkalomra.

A gondolatot tett követte, Dávid felvette klubunkkal a kapcsolatot, mi pedig örömmel segítettünk a projektben. Sok boldogságot kívánunk Dórának és Dávidnak!

 

Author: Vidi.hu

Photo: Peka Roland / vidi.hu

More news