Urbányi István: "Védekezésben masszívabbak vagyunk, a gólok azonban hiányoznak"

A Gyirmót vezetőedzője csapata tartásában bízik ma este.

“Úgy gondolom, hogy a két csapat helyzete alapvetően nem változott amiatt, hogy múlt szombaton mindkét gárda az utolsó pillanatban veszített pontot. A Vidi keretét ettől még jó és veszélyes játékosok alkotják, valamennyi meccsükön rengeteg helyzetet alakítanak ki, majdnem mindig eleget ahhoz, hogy meg is nyerjék a mérkőzést. Nyilván ezek a lélektani dolgok is befolyásolják a találkozókat, velünk sajnos nem először fordult elő, hogy az utolsó pillanatban veszítünk pontot, pontokat. Mondanám, hogy hozzá vagyunk szokva a dologhoz, de ehhez nem lehet. Nyugodtan állhatna a Gyirmót neve mellett 10-15 ponttal több is, ha azokat a mérkőzéseket nézzük, amelyeken reális esélyünk volt a döntetlenre, vagy a győzelemre is, mégsem szereztünk pontot. A Vidi továbbra is a bajnoki címért játszik, nem gondolom, hogy jelentős különbség van a játékában otthon, vagy idegenben, és amikor egy ilyen csapat érkezik az utolsóhoz, akkor egyértelmű a céljuk. Nálunk is egyértelmű a cél: továbbra is olyan tartással szeretnénk futballozni, amelyet már többször is sikerült bemutatnunk" - mondta Urbányi István, akit arról is megkérdeztünk, hogy miben más a mostani Gyirmót, mint az őszi.

“Érdekes, mert mindenki azt mondja, hogy a tavaszi Gyirmót más, mint az őszi. Ez egyébként sok szempontból igaz is. Az őszi csapat helyenként ugyan jobban játszott, most viszont agresszívabbak, dinamikusabbak és védekezésben masszívabbak vagyunk, mint korábban. A gólok azonban továbbra is hiányoznak, ezért is állunk ott a tabellán, ahol. Látom-e, hogy a játékosok továbbra is bíznak a bennmaradásban? A bizalmat talán nem is lehet látni, inkább azt látom, hogy mit tud mozgósítani a csapat azért, hogy meglegyen a 10. hely. Legyen szó bajnoki címről, vagy bennmaradásról, ha csak egy parányi kétség, vagy kétkedés van az öltözőben, az könnyen kudarcot, vagy sikertelenséget eredményezhet, és ezt nagyon nehéz észrevenni.... Nehéz megmondani például, hogy mi hiányzik a mi teljesítményünkből a sikeresebb szerepléshez - a gólokon kívül persze. De gól nélkül is lehozhattuk volna a DVSC elleni meccset is 1-1-re, ha a végén nem hibázunk, vagy ha egyszerűen csak kirúgás jön szöglet helyett, ahogyan annak lennie kellett volna."

Az interjú elkészítése után érkezett a hír, miszerint az MLSZ Fegyelmi Bizottsága három mérkőzésre eltiltotta Urbányi Istvánt a kispadtól. Ellenfelünket így ma este minden bizonnyal a Vidi-nevelésű korábbi középpályás, Györök Tamás irányítja majd a kispad mellett. A Gyirmót-Vidi bajnokit az M4Sport 18:00 órától élőben közvetíti. 

Author: Vidi.hu

Photo: vidi.hu

More news