Szombaton Bp.Honvéd - Vidi következik

Csapatunk célja nem is lehet más, mint véget vetni a március óta tartó idegenbeli nyeretlenségi sorozatunknak.

Szombat
17.30 Bp. Honvéd - Videoton FC
A Honvéd otthonában kell véget vetnünk annak a rossz idegenbeli sorozatunknak, amely március óta tart, hiszen legutóbb öt hónapja tudtunk idegenben bajnoki meccset nyerni (FTC - Vidi 0-5). A Honvéd jól kezdte az idei szezont, igaz otthon még kikaptak az ETO-tól, de aztán zsinórban háromszor is nyerni tudtak úgy, hogy minden meccsükön 4 gólt szereztek, és a Ferencvárost is megverték 1-0-ra. Legutóbb Kecskeméten 3-1-re kikaptak, köszönhetően többek közt Gyurcsó Ádámnak is, aki a Honvéd ellen is betalált. 2008-ban egyébként egy 24 éves nyeretlenségi sorozatot sikerült megszakítanunk a Bozsik Stadionban, azóta két döntetlent játszottunk a Honvéd vendégeként.


Péntek
18 óra, Győri ETO - ZTE
Óriási meglepetés lenne, ha a veretlen és a nyeretlen csatájából az utóbbi kerülne ki győztesen. Csank Jánosék ugyan nagyon közel álltak ahhoz, hogy megszerezzék első győzelmüket a bajnokságban a Vasas ellen, azonban végül be kellett érniük az első bajnoki ponttal. A "Mester" a meccs után nem is titkolta, hogy már az is nagy eredmény lenne, ha ismét sikerülne az egyik pontot megszerezniük az ETO otthonában, azonban Csertői Aurélék valószínűleg a 7/7-re hajtanak, és a két csapat eddigi teljesítménye alapján, erre minden esélyük megvan.

Szombat
15 óra, DVTK - Siófok

A nyolcadik fogadja a kilencediket. Mindkét csapat neve mellett két győzelem, két döntetlen és két vereség szerepel. Nagy kérdés, hogy ezúttal a Siófok melyik arcát mutatja majd. De tény, hogy mindkét csapat jól szerepelt az elmúlt meccseken. A Siófok szerdán pontot szerzett ellenünk, amjd a hétvégén nyerni tudott, a Diósgyőr pedig megverte a Pápát, majd ponttal tért haza Újpestről. Jó meccsre van kilátás!

19 óra, Pécs - Pápa
Az újonc Pécs és a Pápa is remekül kezdték a szezont, azonban az elmúlt időszakban mindkét együttes megtorpant. A statisztika nem Véber Györgyék mellett szól, hiszen eddig két alkalommal játszottak az NB I-ben Pécsen a pápaiak, és egyszer 2-1-re, egyszer pedig 5-0-ra kaptak ki. Háromesélyes találkozó, ahol igazából egyik eredmény sem számítana meglepetésnek.


7. forduló

2011. augusztus 26. péntek
18:00 Győri ETO - ZTE (TV: SportM)

2011. augusztus 27. szombat
15:00 DVTK - Siófok (TV: Sport1)
17:30 Bp.Honvéd - Videoton FC(TV: Sport1)
19:00 Pécs - Pápa
19:00 Kaposvár - Paks

2011. augusztus 28. vasárnap
16:00 DVSC - Újpest (TV: M1)
18:00 Haladás - Kecskemét
18:00 Vasas - Ferencváros (TV: Sport2)

19 óra, Kaposvár - Paks
A Kaposvár hazai pályán még veretlen ebben a szezonban, a Paks pedig egyelőre csak nyomokban emlékeztet a tavalyi ezüstérmes csapatra. Érdekes megnézni az eddigi Kaposvár - Paks mérkőzések eredményeit. Két győzelem, egy döntetlen, két vereség és 9-9-es gólkülönbség. Ennél nem is lehetne kiegyenlítettebb.

Vasárnap
16 óra, DVSC - Újpest
Mészöly Géza távozását követően az Újpest két pontot szerzett, tehát egyelőre az új edzővel még veretlenek és nyeretlenek a lila-fehérek. Óriási meglepetés lenne, ha az újpestiek az eddig 100%-os Loki otthonában szereznék meg első győzelmüket. Várhatóan a debreceniek is a 7/7-re hajtanak, akárcsak az ETO, és erre ugyanolyan nagy esélyük van, mint Csertőiéknek.

18. óra, Haladás - Kecskemét
Két jó formában lévő csapat találkozik egymással vasárnap. A Haladásnak óriási lökést adhat, hogy 29 év után nyerni tudtak az Üllői úton, míg a Kecskemét legutóbb a Honvédot győzte le 3-1-re. A KTE még sosem tudott bajnoki mérkőzésen Szombathelyen nyerni, két hazai győzelem mellett egyszer döntetlen lett az eredmény. A mérkőzés érdekessége, hogy a hazaiaknál is és a kupagyőztes kecskemétieknél is játszani fog egy-egy fehérvári kölcsönjátékos, Vujovics illetve Gyurcsó. Külön öröm, hogy mindketten gólt lőttek az előző fordulóban, Vujovics a Fradi ellen talált be, Gyurcsó pedig a Honvéd ellen volt eredményes.

18. óra, Vasas - Ferencváros
Két eddig még nyeretlen, nagy múltú fővárosi csapat mérkőzik meg a Puskás Ferenc Stadionban. Egyelőre még az is megjósolhatatlan, hogy melyik együttes számít esélyesebbnek. Mindkét csapatnál edzőt cseréltek az elmúlt napokban, de ez nem vezetett sikerre egyik együttesnél sem egyelőre. Az biztos, hogy igazi élet-halál harcra számíthatnak a nézők, ahol valószínűleg a küzdelem, és nem a szép játék fog dominálni.

Author: Wéninger Ákos

More news