Szabó Bence: "Hasznos tagja szeretnék lenni a Vidinek"

A fiatal támadó, aki hamarabb játszott az Európa Ligában, mint a magyar élvonalban, azt is elárulta, kicsit meglepődött, hogy csütörtök este lehetőséget kapott az EL-ben, de már nagyon várja, hogy az NB I-ben is bemutatkozhasson.

"Egy kicsit engem is meglepett, hogy csütörtök este bemutatkozhattam a Vidiben tétmérkőzésen. Nem gondoltam volna, hogy hamarabb játszok nemzetközi kupamérkőzést, mint magyar bajnokit, de természetesen nagyon boldog vagyok, és remélem, hogy lesz még lehetőségem a bizonyításra. Egy kis hiányérzetem azért van, hiszen a 91. percben nem sok hiányzott ahhoz, hogy gólt szerezzek, az aztán tényleg mesébe illő debütálás lett volna, ha rögtön győztes góllal mutatkozok be. Nem lógatom azonban az orrom, dolgozom tovább keményen, hogy a jövőben is megkapjam a bizonyítási lehetőséget a mestertől. Örülök, hogy nyáron a Vidibe igazoltam, hiszen egy rendkívül jó csapatba kerültem, ahol komoly célokért küzdhetünk. A vasárnapi, Puskás Akadémia elleni bajnokit nagyon várom már, hiszen egy labdarúgó életében mindig különleges dolog, ha egykori csapata ellen készülhet. Nagyon klassz lenne, ha pont a Puskás ellen debütálhatnék az NB I-ben, de a legfontosabb az, hogy a csapat megszerezze a 3 pontot. Rám még nagyon sok munka vár, de becsülettel teszem a dolgom, bízom benne, hogy hasznos tagja leszek a Vidinek" - árulta el honlapunknak Szabó Bence.

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news