Pályaválasztóként még veretlenek vagyunk a Pakssal szemben az élvonalban

Szombat délután a 26. összecsapás következik a két együttes között.

A két együttes eddig 25 alkalommal mérkőzött meg a legmagasabb osztályban, a Vidi fölénye a Pakssal szemben igazán imponáló. 16 piros-kék siker mellett 5 döntetlen, és 4 vereség a mérleg, 48 fehérvári gólra mindössze 18 paksi találat érkezett.

(Fotó: magyarfutball.hu)

Ha azokat az összecsapások nézzük, melyeket a Vidi pályaválasztása mellett rendeztek meg, akkor még nagyobb a fölényünk, hiszen 10 győzelem mellett csupán egyszer osztoztak a felek a pontokon, paksi siker pedig még nem született. A gólarány 31-5 a javunkra.

A KEZDETEK
A két csapat közös élvonalbeli története 2006. augusztus 27-én kezdődött az akkor abszolút újonc Paks otthonában. Csapatunk az első félidőben nem tudta feltörni a hazai reteszt, fordulás után azonban Csizmadia Csaba és Sitku Illés góljaival sikerült megnyerni a bajnokit 2-0-ra, ez a 4. fordulós siker volt klubunk első győzelme a 2006-2007-es idényben. Az első fehérvári derbit ugyancsak ebben a szezonban vívták, a paksiak Kiss Tamás góljával a 11. percben vezetést szereztek, a Vidinek a 81. percig kellett várnia az egyenlítésre, ekkor Kuttor Attila mentett pontot.

AZ ELSŐ PAKSI SIKER
A következő szezonban ünnepelhette a Paks az első győzelmét ellenünk, pedig a 45. percben Éger öngóljával még mi vezettünk, azonban Buzás a 48. percben egyenlített, míg a korábbi években a Vidi orra alá oly sokszor borsot törő Tököli Attila a 93. percben megszerezte a győztes paksi gólt.

A LEGTÖBB GÓLT HOZÓ ÖSSZECSAPÁS
Több mint egy évvel ezelőtt, 2016. október 22-én Felcsúton 5-1-re nyertünk a Paks ellen, és ezen a hat gólt hozó találkozón született a legtöbb találat - a 3. percben egyébként a vendégek szerezték meg a vezetést.

EGY MÁSIK NÉGYGÓLOS SIKER A PAKS ELLEN
2011. július 24-én láttuk vendégül a Paksot a Sóstói Stadionban. Ez volt Paulo Sousa első NB I-es mérkőzése a Vidi kispadján, amely nem kezdődött jól számunkra, hiszen közvetlenül a kezdés előtt - adminisztrációs hiba miatt - három helyen is változtatni kellett a kezdőcsapaton. Nem léphetett pályára Nagy, Polonkai és Hidvégi, helyettük Szakály, Vasziljevics és Vaskó kerültek a csapatba. A kellemetlen közjáték szerencsére nem zavarta meg csapatunkat, és simán nyertünk 4-0-ra, ráadásul az utolsó pillanatban a kezdőcsapatba kerülő Vasziljevics duplázni tudott, rajta kívül Alves és Nikolics is eredményes volt. További érdekesség, hogy ezen a mérkőzésen debütált az élvonalban csapatunk saját nevelésű játékosa, Szolnoki Roland.

MESTERLÖVÉSZEK A PAKS ELLEN
7 gólos: Nikolics Nemanja
3 gólos: André Alves
2 gólos: Sitku Illés, Nagy Dániel, Goran Vujovics, Szakály Dénes, Dusan Vasziljevics, Gyurcsó Ádám, Géresi Krisztián, Marko Scsepovics, Danko Lazovics
1 gólos: Csizmadia Csaba, Kuttor Attila, Dvéri Zsolt, Koller Ákos, Kulcsár Tamás, Sándor György, Gosztonyi András, Vinícius, Kovács István, Caneira, Juhász Roland, Haraszti Zsolt, Filipe Oliveira, Feczesin Róbert, Anel Hadzic, Suljic Asmir, Loic Nego

3 találat öngól volt!

Author: Wéninger Ákos

Photo: vidi.hu

More news