Nego Loic: "Bőven van törleszteni valónk a Puskás Akadémiával szemben"

Játékosunkat arról kérdeztük, milyen találkozóra számít szombat délután, és mit szól ahhoz, hogy ő játszotta Magyarországon a szezonban a legtöbb tétmeccset.

"Természetesen csalódottak vagyunk amiatt, hogy néhány fordulóval a bajnokság vége előtt már nincs reális esélyünk arra, hogy megvédjük a bajnoki címünket. Sajnos szezon közben értékes pontokat vesztettünk olyan csapatok ellen, ahol a papírforma szerint nekünk kellett volna nyerni. Ilyen csapat például a Puskás Akadémia is, akik ellen két meccsen egy pontot sem sikerült szereznünk ebben a bajnokságban. Van tehát bőven törleszteni valónk velük szemben, úgyhogy emiatt is roppant motiváltan készülünk a szombat délutáni meccsre. Annak azonban nagyon örülök, hogy bejutottunk a kupadöntőbe, és ha sikerülne elhódítanunk a Magyar Kupát egy hónap múlva, akkor mindent figyelembe véve elégedett lennék ezzel a szezonnal. Olvastam egyébként én is azt a statisztikai cikket, melyben leírták, hogy a 2018/2019-es idényben én játszottam Magyarországon a legtöbb tétmeccset. Mindenképp köszönetet kell mondanom a Vidi orvosi stábjának, akik egész évben rengeteget dolgoztak azért, hogy bírjam fizikálisan a terhelést. Nagyszerű munkát végeztek, hiszen a sérülések elkerültek, és minden meccsre sikerült száz százalékos állapotban kifutnom a pályára. Ez pedig nélkülük nem lett volna lehetséges" - nyilatkozta honlapunknak Nego Loic.

Author: Wéninger Ákos

Photo: molvidi.hu

More news