HU
A Vidi kapusedzőjével beszélgettünk a honvédos időszakáról, és természetesen felelevenítettük azt a bizonyos Vidi - Honvéd 3-1-es meccset is 1989-ből.
A hétvégi Honvéd elleni idegenbeli rangadó előtt egy kis múltidézésre kértük Disztl Pétert, csapatunk kapusedzőjét, aki mindkét csapattal szép sikereket ért el. - Milyen érzés volt, amikor 1987-ben a Honvédhoz igazoltál úgy, hogy előtte 10 szezont töltöttél el a Vidiben, többek közt UEFA-kupadöntőt is játszottál a csapattal, ráadásul gyerekként is vidéken - Baján - nevelkedtél? Az első időszak kicsit érdekes volt, amikor 27 évesen a fővárosba kerültem. A nyugodt vidéki élethez voltam hozzászokva, ehhez képest Pesten azért sokkal nagyobb volt a nyüzsgés. Engem egyetlen cél vezényelt akkoriban, mégpedig az, hogy nem akartam úgy befejezni a pályafutásomat, hogy nem vagyok játékosként bajnokcsapat tagja. Az akkori Honvédban ez a vágyam valóra vált, szép három évet töltöttem el a fővárosban, ahol két bajnoki címet nyertem a csapattal és háromszor kupadöntőt is játszottunk, amiből egyet meg is nyertünk. - A Honvédnál az első évben Bicske Bertalan volt az edződ, aki játékosként szintén kapus volt. Mennyiben volt más számodra ez a helyzet, hogy a csapat vezetőedzője korábban azon a poszton szerepelt, ahol te is játszottál? Számomra nagyon jó volt, rengetegszer maradtunk kint edzések után Bercivel és külön edzettünk. Van is ezzel kapcsolatban egy jópofa sztorim, megtanított ugyanis lassan vetődni. Vagyis csak szeretett volna megtanítani. Magam sem tudtam akkor, hogy mit is jelent az, hogy lassan vetődni. Egyszer edzés közben megszólalt, hogy nem jó amit csinálok, mert túl gyorsan vetődök. Erre csak annyit mondtam, hogy én nem tudok lassan vetődni, mire ő fogta magát, beállt a kapuba és megmutatta, hogy hogyan kell csinálni, de én csak nem tudtam utánozni. - Milyen érzés volt először vendégjátékosként visszatérni a Sóstói Stadionba? Már az M7-esen elkapott egy furcsa érzés, amikor jöttünk a busszal Fehérvárra és messziről megláttam a stadion fényeit. Annak a stadionnak a fényeit, mely egy évtizeden át a hazai pályát jelentette számomra. Az is furcsa volt, amikor a hazai öltöző helyett a vendégek öltözőjébe kellett mennem. Azonban profi játékosként félre kellett tennem az érzelmeket, és a Honvéd labdarúgójaként mindent megtenni a csapat sikeréért. Emlékszem, nyertünk 1-0-ra, ez is egy fontos győzelem volt a bajnoki cím megszerzéséhez. Persze, hogy emlékszem, Csucsa (Csucsánszky Zoltán - a szerk.) nem is hagyná elfelejteni. Sokszor megkaptam már tőle, hogy jó kapus voltam, de csak berámolt nekem egy mesterhármast. Két gólt lőtt szabadrúgásból és egyet büntetőből azon a meccsen. - Milyen érzés neked évről-évre, a Vidi kapusedzőjeként visszatérni a Bozsik Stadionba? Mégiscsak ott lettél játékosként magyar bajnok. Azt mindenki tudja, hogy az én szívem az örökké a Videotonért dobogott és dobog a mai napig, ezen soha semmi nem változtatott, akárhol is voltam. Az biztos viszont, hogy a Vidi után a Honvéd következik. Jó érzés mindig visszatérni Kispestre, rengeteg barátom van ott is. Természetesen kíváncsiak voltunk arra is, hogy Csucsánszky Zoltán hogyan emlékszik vissza arra a bizonyos Vidi-Honvéd 3-1-es bajnokira: Videoton FC - Budapest Honvéd 3-1 (2-1) 1989. március 25., Székesfehérvár 18.000 néző Videoton FC: Petry - Csonka, László, Végh, Horváth G., Emmer, Máriási, Csucsánszky, Jován, Jónás (Németh Z. 90'), Petres (Gyenti 88') Bp. Honvéd: Disztl - Csábi, Disztl, Drobni, Cseh, Szijjártó, Pisont, Tóth (Varga 57'), Sass (Füle 74'), Csehi, Gregor 
Vezette: Drigán
Gólszerzők: Csucsánszky (25', 43', 64') illetve Gregor (29') 
Author: Wéninger Ákos
