Marko Nikolics: "Örülök, hogy két fontos győzelemmel kezdtük ezt az időszakot"

A két vezetőedző értékelte a DVSC - MOL Vidi FC mérkőzést.

Marko Nikolics:

„Először is, köszönöm kollégámnak, Herczeg Andrásnak az ajándékot, amivel fogadott, természetesen majd viszonzom a fehérvári találkozón. Gratulálok mindkét csapatnak, mert jó tempójú meccset játszottak, természetesen gratulálok a mi játékosainknak a győzelemhez is. Egy nagyon nehéz sorozatban vagyunk, itthon csak rangadóink vannak, valamint egy fontos kupamérkőzés, emellett játszunk idegenben a BATE-vel, otthon pedig a Chelsea-vel is. Örülök, hogy sikerült ezt az időszakot két fontos győzelemmel kezdenünk, de szerdán már szállunk is fel a repülőre és vár minket Fehéroroszország és az akár – 10 Celsius fokos hideg is. Az első félidőre azt tudom mondani, hogy korrekt volt, itt akár el is dönthettük volna a mérkőzést, de sok hibát vétettünk az ellenfél térfelén, hiányzott némi koncentráció a befejezéseknél. A második játékrész inkább a Debrecené volt, sok labdát eladtunk, nem mondom, hogy tetszett, amit ekkor láttam, de annak örülök, hogy ismét kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót, ez is azt mutatja, hogy nagyon fegyelmezett a csapat.”

Herczeg András:

„Azt gondolom, hogy rászolgáltunk volna egy pontra. Jól kezdtük a mérkőzést, mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei. A Vidinek leginkább azért, mert mi sokszor kapkodtunk – egy ilyen szituáció vezetett a gólhoz is. A második félidőben sokat támadtunk, mi irányítottunk, de sajnos csak lehetőségekig jutottunk. Nem érdemeltünk vereséget, de a Vidi igazolta, hogy nagyon jó csapat, amely nagyon rutinosan játszott a második játékrészben. A mi játékosaink küzdöttek, mindent megtettek, de a kapu előtt nem tudtuk feltenni az i-re a pontot.”

Author: Molvidi.hu

Photo: molvidi.hu

More news